Hirdetés

Akár egymilliárd dollárt is fizethet az Apple

A Nokia nemrég szabadalomsértési eljárást kezdeményezett az Apple ellen, mivel az a beadvány szerint tíz levédetett megoldást használt fel engedély nélkül az iPhone modellek megalkotásához. A Reuters értesülései szerint mind a 34 millió eladott iPhone érintett az ügyben, noha a legelső modellekre nyilván nem vonatkozik a 3G szabadalmak megsértése. Ha az Apple elveszti a pert akkor várhatóan 200 millió és 1 milliárd dollár közötti összeget lesz kénytelen megfizetni, mely igen komolyan megnyirbálhatja a telefonos részleg eredményét.

Ben Wood, a CSS Insight piaci elemzője szerint a Nokia megoldásai nélkül szinte lehetetlen mobiltelefont készíteni, hiszen az Ericsson, Motorola és a Qualcomm mellett a finn óriás kezében van a legtöbb távközlési hálózatokat érintő szabadalom. Az Ericsson szóvivője még pénteken megerősítette, hogy az Apple bizonyos megoldásokat licencel cégétől, de ennek részletei egyelőre nem nyilvánosak. A Nokia korábban több ajánlatot is tett az illegálisan használt megoldások legális licencelésére, de az Apple ezeket rendre visszautasította.

Elemzők szerint a piac régi szereplői bevételeikből csupán pár százalékot fizetnek különféle technológiák licenceléséért, hiszen a legtöbb gyártó keresztlicenc-megállapodások révén kedvező feltételekkel juthat hozzá egy-egy általa nem birtokolt megoldáshoz. Új piaci szereplők számára a helyzet azonban közel sem ennyire kedvező, hiszen a készülékek eladási árának akár 15 százalékát is kitehetik a különféle licencdíjak. A telefonok piacára 2007-ben belépő Apple gyakorlatilag nem rendelkezik semmilyen jelentős mobilhálózati szabadalommal, így az elmúlt negyedév során 566 dolláros átlagáron értékesített 7,4 millió iPhone után nyilván hatalmas összegeket kellett megfizetnie.

Steven Nathasingh a Vaxa Inc. piackutató intézet vezetője szerint az eset kísértetiesen emlékeztet a 2007-es Cisco-Apple perre, mely az iPhone név miatt robbant ki. Az ügy végül nem egészen egy hónap alatt, peren kívüli megállapodással és egy ismeretlen összeg megfizetésével zárult. Ma már mindkét cég szabadon használhatja a márkanevet eltérő termékeknél. Nathasingh szerint a Nokia-Apple per is hasonló kilátások előtt áll, hiszen a Nokia által birtokolt technológiákra szüksége van az amerikai gyártónak, így nem fog tudni kibújni a licencelés alól.

Azóta történt

Előzmények

  • Átalakult a Nokia telefonos részlege

    A jobb piaci szereplés érdekében a finn óriás három egységre osztotta telefonos részlegét, melyek egyikének irányítását egy volt Apple vezető veszi át.

  • Tíz Nokia szabadalmat sért az iPhone

    A Nokia szabadalomsértés miatt nyújtott be keresetet az Apple ellen, mivel az iPhone a finn óriás több GSM, UMTS és WLAN levédetett megoldását is jogosulatlanul használja.

Hirdetés