Az Acer az idei évben nem nagyon kényeztette el a vásárlókat okostelefonok áradatával, ráadásul a maroknyi termékpalettájának a legerősebb tagja, a CloudMobile S500 is egyelőre Android 4.0 Ice Cream Sandwich szinten ragadt. Úgy tűnik azonban, hogy a Jelly Bean szezon hamarosan a tajvani gyártónál is beköszönt, hiszen a rövidesen bejelentésre kerülő Acer V360 várhatóan már Android 4.1 alapokon nyugszik. A középmezőnybe szánt készülék technikai fronton nem hoz semmi világrengetőt, de az előzetes információk szerint 4,5 hüvelykes, 540 x 960 képpontos megjelenítőt, 5 megapixeles fő és VGA előlapi kamerát, 3G adatátviteli képességet és 1 GHz-es kétmagos processzort kapott. A Blog of Mobile japán oldal szerint a fekete és fehér árnyalatokban kiadásra kerülő, 132 x 68,5 x 9,9 milliméteres és 140 grammos Acer V360 ára 300 dollár, vagyis nagyjából 65 000 forint körül alakulhat.
Acer V360 – Jelly Bean alapokon?
Azóta történt
-
Újabb fotókon az Acer V360
Több fotón is látható az Acer középmezőnybe szánt, 4,5 hüvelykes megjelenítővel szerelt okostelefonja.
-
Acer V350 – a kisebb erősebb?
Az első teszteredmények alapján az Acer az alacsonyabb sorszámú készülékét ruházta fel erősebb műszaki paraméterekkel.
-
Liquid E1 – stílusos középpályás
Íves vonalvezetésű, kétmagos processzorral szerelt középkategóriás készülékkel rukkolt elő az Acer.
-
Acer Liquid C1 – Atom meghajtású
Intel processzorral szerelt Android ICS alapokon nyugvó középkategóriás okostelefonnal rukkolt elő az Acer.
Előzmények
-
Acer Iconia Tab A700 - lassú víz partot mos
Acer Iconia Tab A700 kiváló üzemidőt, átlag feletti zenei és videolejátszási élményt nyújt, ám sajnálatos módon vannak komoly hibái is.
-
Galaxy blog: Jelly Bean frissítés Galaxy S III-ra
Megérkezett az Android 4.1.1 a független Galaxy S III készülékekre. Képgaléria.
-
Piacon az Acer Liquid Z110 Duo
A vártnál gyengébb felszereltséggel, de legalább korábban került piacra az Acer mérsékelt árú kétkártyás okostelefonja.
-
Acer A110 – október 30-án
A hónap végén debütál az Acer héthüvelykes kijelzővel szerelt Android 4.1 Jelly Bean alapokon nyugvó internettáblája.

- Suzuki topik
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Nagyrobogósok baráti topikja
- PlayStation 5
- Trollok komolyan
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- DUNE médialejátszók topicja
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...