A Nokia kezébe került a MetaCarta

Hirdetés

A finn gyártó rendkívül elkötelezett a helyfüggő szolgáltatások és a navigáció iránt, hiszen a tervei szerint a jövőben a nyereségének igazi forrását nem a készülékek, hanem a szolgáltatások értékesítése jelentheti. Az intelligens térképészeti megoldásokat szállító MetaCarta akvizíciója szintén fontos lépésnek tűnik, ugyanis a cég megoldása segítségével a helyfüggő keresések eredményei könnyedén megjeleníthetőek a térképeken, vagyis az újabb Ovi Maps alkalmazások várhatóan nem csak a főmenüből teszik majd lehetővé a szállodák és éttermek keresését, hanem a térképek megjelenítése közben is lehetséges lesz majd gyors és látványos kereséseket eszközölni, ahol az eredmények is a térképen jelennek majd meg, nem listás nézetben. A 2001-es alapítású, mindössze 30 főt foglalkoztató MeraCarta mellett a Nokia nemrég a Novarra akvizícióját is lezárta, mely utóbbi böngészője és szolgátatási keretrendszere a Series 40 platformba kerül majd beépítésre.

Hirdetés