Felvásárolja a Nokia az okoskütyüiről ismert Withingset

Hirdetés

A Nokia mobilos és térképes részlegének eladásával a telekommunikációs üzletág maradt a finn óriás főprofilja, de azért a Foxconnal összefogva piacra került androidos táblagépük, az N1, amelynek megalkotásából csak kis részt vállaltak. A Microsofttal között szerződés értelmében mobilokkal egyelőre még nem térhetnek vissza, ám egy androidos Nokia kiszivárgott már, és most ne a félresikerült X sorozat felélesztésére tessék gondolni. Mivel az okostelefonos piac igencsak telített, sokan az okoskütyük felé nyitnak, és a Nokia most bejelentette, hogy náluk is eljött erre az idő: felvásárolják a Withingset.


A Withings Activité és az Activité Pop nálunk is megfordult [+]

Az utóbbi egy 2008-ban alapított, francia vállalat, amely egy sor aktivitáskövetéshez és egészségmegőrzéshez kapcsolódó termékkel előállt rövid fennállása óta, két órájukat mi is kipróbáltuk. Piacra dobtak még okosmérleget, iPhone-hoz kapcsolódó vérnyomásmérőt, bébifelügyelőt, pulzusszám mérőt, hőmérőt, termométert és egyéb kiegészítőket, és a Nokia úgy gondolja, hogy a franciák portfóliója tökéletesen beilleszkedik a vállalati tervekbe. A Withingsért 170 millió eurót kívánnak fizetni (53 milliárd forint), a felvásárlás folyamata várhatóan a harmadik pénzügyi negyedév elején zárul majd le.


A Withings Activité
[+]

„Többször is jeleztük már, hogy a digitális egészségkövetés a Nokia egyik stratégiai érdeklődési köre, és most konkrét lépést teszünk annak érdekében, hogy belépjünk az ehhez kapcsolódó piacra” – jegyezte meg Rajeev Suri elnök-vezérigazgató a finnek sajtóközleményében. „A Withings hasonló jövőképpel rendelkezik a digitális egészségkövetés terén, mint mi, termékeik pedig okosak és már most segítik a felhasználókat, hogy egészségesebben éljenek” – tette hozzá már Ramzi Haidamus, a Nokia Technologies részleg elnöke. A Withingsnek mintegy 200 alkalmazottja van Franciaországban, és a cél az ő szakértelmüket a Nokia ismert és elismert nevével összekapcsolni. „Izgalommal csatlakozunk a Nokiához azért, hogy a csatlakoztatott egészségmegőrzés a világon még több ember számára elérhető legyen” – jegyezte meg Cédric Hutchings, a Withings vezérigazgatója. A közös tervekről egyelőre egyik fél sem nyilatkozott.

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia N1 - tizenkét szűk nap

    A Nokia gondolt egy kövéret, és bár mobileszközparkjától megszabadult, tudását a Foxconnal karöltve egy nyolchüvelykes androidos táblagép formájában kamatoztatja.

  • Nokia X Dual SIM - bétateszt következik

    Érdekes gondolat olyan androidos okostelefont csinálni, ami feature phone-nak akarja mutatni magát. A finnek újdonsága ennek ellenére piacra került.

Hirdetés