2014-re minden hatodik mobilban lesz NFC

Korábban számos alkalommal lehetett hallani NFC alapú fizetési megoldásokról, illetve néhány nagyvárosi közlekedési vállalat jelenleg is üzemeltet NFC alapú fizetőterminálokat, ahol a jegyek és bérletek egyszerűen és kényelmesen megvásárolhatóak. Az utóbbi időben egyik nagy gyártó sem mutatott be NFC funkcióval szerelt mobiltelefonokat, ám ennek ellenére a Juniper Research igen bizakodó a megoldás terjedésével kapcsolatban, hiszen a legfrissebb elemzése szerint 2014-re már minden hatodik mobilban lesz NFC, sőt addigra az általa generált pénzforgalom a 110 milliárd dollárt is elérheti, vagyis az egy főre vetített NFC alapú fizetés éves 130-140 dollár körül alakulhat.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés