Korábban már hallani lehetett arról, hogy az Acer a laptopok és számítógépek mellet az okostelefonok piacát is meg kívánja hódítani. A DigiTimes híradása szerint Jim Wong, az Acer rangidős vállalati alelnöke – egyben az IT-termékek globális operációs üzletágának elnöke Budapesten számolt be arról, hogy cége elsőként a nyugat-európai és az orosz piacokra kíván fókuszálni. Az első Acer márkajelzésű okostelefon már a jövő év első negyedévében felbukkanhat, melyet számos további készülék követhet. Az év végéig a mobiltelefonok fejlesztésével foglalkozó részleg ötszáz főre duzzadhat, mely a cég reményei szerint három éven belül a szegmens vezető szereplőjévé válhat. Az Acer neve a globális piacon egyet jelent az agresszív ár- és termékpolitikával, mely nyilván a meghódításra váró okostelefonok piacán is érezhető lesz.
2009 elején jön az Acer okostelefon
Azóta történt
-
Acer DX900 néven jön a Glofiish DX900
Az Acer ezentúl saját márkanéven fogja forgalmazni a az E-TEN Glofiish készülékeket.
-
Fotón két új Acer mobil
A hétfőn kezdődő Mobile World Congress előtt napvilágot látott az első két új Acer PDA-mobil.
Előzmények
-
Acer okostelefon érkezik még idén
Az E-TEN akvizíciója után hamarosan érkezik a gyártó első saját okostelefonja is.
-
Acer tulajdonba kerül az E-TEN
Az egyik legnagyobb laptopgyártó, az Acer hamarosan megkezdheti az E-TEN akvizícióját.
Hirdetés

Gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb vállalati hálózat SD-WAN-nal
PR Hogyan biztosíthatunk stabil, biztonságos és könnyen menedzselhető hálózati hátteret, amely illeszkedik a modern üzleti igényekhez?

Aktív témák
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Elektromos autók - motorok
- Sajátos kábelmenedzsmenttel jöttek a belépőszintre a Lian Li tápjai
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Autós topik
- AMD CPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Suzuki topik
- Melyik tápegységet vegyem?
- Meghalt a Windows 10, éljen a Windows 10!
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- További aktív témák...