Egyelőre nagyon úgy fest, hogy az Acer tényleg inkább csak belép majd az okostelefonok piacára, legalábbis az alant látható termékekkel berobbanni és az erőviszonyokat átrendezni nem igazán lehet majd. Arról már korábban is esett szó, hogy a Glofiish DX900 helyenként már Acer néven kerül forgalomba, most azonban két újabb mobilt is lencsevégre kaptak, melyek Barcelonában fognak hivatalosan bemutatkozni. Az Acer DX650 egy kissé duci, kétarcú eszköz, melynek egyik oldalán 2,8 hüvelykes, 240x320 képpontos érintőkijelző, a másik felén pedig hagyományos gombsor és egy 1,27 hüvelykes OLED megjelenítő kapott helyet. A jövevény egyébként HSDPA és WLAN hálózati támogatást, GPS vevőt és microSD bővítőhelyet kapott. Az alatta látható X960 egy tipikus Glofiish modell, mely 2,8 hüvelykes, 480x640 képpontos kijelzővel, 533 MHz-es Samsung processzorral, HSDPA és WLAN hálózati támogatással, GPS és Bluetooth modullal, valamint 3,2 megapixeles kamerával a fedélzetén érkezik. A kissé múltat idéző formavilág és specifikáció a HTC, Gigabyte és más gyártók újabb Windows Mobile ajánlatai mellett akárhogy is nézzük, eléggé mérsékelt sikerre számíthatnak majd, még jó árszabás esetén is.
Fotón két új Acer mobil
Azóta történt
-
MWC2009: jönnek az Acer PDA-k
Nyolc modellt mutatott be az Acer, de csak négy kerül most forgalomba.
-
Samsung GT-S5600: Kihívót kap az LG Cookie
Az olcsóbb érintőkijelzős készülékek frontján is erősít a Samsung.
-
Sikertelen a Dell első próbálkozása
A Dell első WM és Android alapú okostelefonjából a szolgáltatók szerint hiányzik az egyediség.
-
Fotón a Snapdragon alapú Acer F1
A Computex alkalmával kipróbálható volt az 1 GHz-es Snapdragon alapú Acer üdvöske.
Előzmények
-
Fotón az első Acer PDA
Igaz elég homályos képen, de végre megjelent az elő Acer PDA kémfotó.
-
Acer DX900 néven jön a Glofiish DX900
Az Acer ezentúl saját márkanéven fogja forgalmazni a az E-TEN Glofiish készülékeket.
-
Jönnek az Acer okostelefonok
Február közepén, a Mobile World Congress alkalmával mutatkoznak be az első Acer okostelefonok.
-
2009 elején jön az Acer okostelefon
Az Acer 2009 első negyedévében mutatja be első okostelefonját.