Xiaomi Mix Fold 2 - maguknak gyártják a legjobbat

Nem jön Európába a Mix Fold 2, pedig sok szempontból alázza a Samsungot, de vélhetően nem tudnak belőle eleget gyártani. Kár.

Bevezető

Nálam nagyobb apostola nemigen van a hajlítható kijelzős telefonoknak, amióta az első Fold piacra került, ezeket a cuccokat ki sem lehet verni a kezemből. Jó, még nem is próbálta senki. De ha belekukkantunk a foldos fórumokba, akkor bármikor lehetne indítani egy közvélemény-kutatást azügyben, hogy hányan akarnak bármikor a későbbiekben visszatérni a hagyományos cuccokhoz — az arány pedig elég kicsinyke lesz, dacára annak, hogy ezeknek a masináknak is megvannak a hátrányai. Kapásból mondjuk az, hogy össszecsukva általában vaskosak.


[+]

Na, erre a problémára, illetve konkrétan ennek a megoldására építi fel a Xiaomi a Mix Fold 2 kampányát, az újdonság ugyanis összecsukva is csak 11 mm, ami már majdnem az a szint, mint a nem hajtogatható termékek ilyen jellegű kiterjedése, csak ezt éppen ki is lehet nyitni. Már önmagában ez elég lenne ahhoz, hogy az európai piacot a témában toronymagasan uraló Samsungot kicsit csicskáztassa, de a Mix Fold 2 normál esetben ott marad Kínában, ahol ugyabár a Xiaomi hazai pályán mozog. Éppen ezért kisebbfajta csoda, hogy most itt fogom a kezemben — egy olvasó volt olyan bátor és megrendelte messzeföldről úgy, hogy a forgalmazó jól rá is tette neki a Google szolgáltatásokat, amelyek abban a pillanatban el is repültek róla, ahogyan az átadás előtt ráküldtünk egy gyári visszaállítást, de azóta felraktam újra, szóval tökre működik.


[+]

A Xiaomiról lehet sok dolgot mesélni, mert iszonyú faramuci módon működnek (és itt még csak nem is az európai jelenlétükre utalok), végtelen iterációjú középkategóriás masinát tartanak piacon minimum háromféle márkanév alatt, nem is bírják a frissítésekkel és a hibajavításokkal ezt rendesen menedzselni, plusz egymásra is csúsznak a különböző modellek árban és tudásban, össze-vissza kavarnak, hogy mikor, micsoda, milyen néven és melyik piacon lesz kapható, de ha csúcsmodellekről van szó, akkor azért jóval tisztább a kép. Például azügyben, hogy ezeket megtartják maguknak, az előző Mix Fold sem jött erre, de a csodakamerás 12S Ultra is elkerül minket. Egy úgynevezett háttérbeszélgetésen mondta valaki, aki elég jól rálát a komplett európai piacra, hogy a Xiaomi azért főleg a középkategóriában tényező, a legdrágább ligában nemigen rúgnak labdába az Apple és a Samsung mellett — talán még attól tartanak, hogy nem is érdemes felénk elhozni ezeket a masinákat, vagy éppenséggel nem is tudják, mert kapásból a kijelzőt a Samsung szállítja be, lehet, hogy simán nincs elég belőle, de azt sem tartom kizártnak, hogy úgy adta nekik a koreai óriás a panelt, hogy nesztek, de Európába ne hozzatok belőle.

Doboz, külső

A hajlítható cuccok méregdrágák, a Xiaomi is csak kicsivel tud a Fold4 ára alá becsúszni, de ellentétben a Samsunggal, ők a telefon mellé adnak egy nyamvadt kábelen kívül mást is. Kapásból töltőfejet (bár nyilván kínai szabvánnyal), ami 66 wattos, valamint jár nekünk egy gyári tok is. Ezt az összehajtott telefon hátlapjára lehet felrakni, de a kamera így is kilóg majd a síkból, ezért ott kapott a tok egy extra keretet, valamint egy Xiaomi feliratú betétet alá, hogy azon támaszkodjon az asztalra tett termék.


[+]

Na, de a lényeg nyilván maga a telefon, ami első blikkre egy mestermű. Egy Fold után elképzelhetetlenül vékony, összecsukva pedig elég széles is a külső kijelző, hogy sokkal ritkábban kelljen minden izélgetés miatt kinyitni. Egy Foldon kínszenvedés gyaloglás közben beütni egy címet a naviba, vagy keresni a Budapest Go térképen, esetleg visszaválaszolni valami üzenetre, ezekhez a feladatokhoz minduntalan nyitogatja az ember. Ehhez képest a Xiaomi termékének külső ablaka egy 6,56 inches, 21:9-es képarányú, hangsúlyozottan normális alakú kijelző. Egy telefonnak kinéző telefon. Van ugyan a 120 Hz-es AMOLED panel tetején előlapi kamerának is lyuk, de majdnem felesleges, szelfizni ugyanis kinyitva jobb, mert ilyenkor a fedlapi kijelző hátulra kerül és jókora méretben látjuk rajta magunkat úgy, hogy a főkamerát használjuk fotózásra.


[+]

Szóval összecsukva egészen brilliáns a Mix Fold 2, mert nagyobb kijelzővel, de lényegesen vékonyabb kivitelben teljesen zárójelbe teszi a Samsung még mindig elég bumfordi megoldását, ráadásul itt tökéletesen egymásra csukódnak az oldalak, nincs köztük légrés. És itt érkeztünk el a hajlítható telefonok legfontosabb pontjához, ami a zsanér, a gyűrődés és az ezekkel járó sajátosságok. A Xiaomi modellje a kínai gyártóknál szokásos (Oppo, Honor) vízcsepp alakú megoldást használja, vagyis a fordulónál kissé kiöblösödik a hajlítási ív, emiatt érezhetően és láthatóan kisebb a gyűrődési mélyedés.


[+]

Ugyanakkor viszont ezt a technológiát jelenleg még nem bírták megcsinálni vízállóra, ezért ragaszkodik a Samsung a kevésbé esztétikus hajlítási módszerhez. Ráadásul a Mix Fold 2 nem tud félállásban megmaradni, vagy teljesen nyitott, vagy teljesen csukott helyzetben leledzik, ami ugyan nem hangzik valami hatalmas hiányosságnak, de a foldosok pont tudják és szeretik, hogy a félig kinyitott Samsung modellekkel tökre lehet fotózni, videózni, timelapse-et csinálni mindenféle állvány nélkül, mert megáll a lábán magától is a telefon úgy, hogy a kamera előrefelé tekint. Ez nem opció a Xiaomi termékénél, mert bár meg lehet állítani kis odafigyeléssel félúton, de nem magabiztos, vagyis csak kicsit kell hozzáérni, hogy továbbhaladjon a művelet.


[+]

De ha már kinyitjuk, akkor nyissuk ki rendesen: belül egy Schott UTG üveggel védett kijelző tárul fel. Az UTG az ultravékony üveg rövidítése náluk, kifejezetten hajlítható kijelzőkhöz fejlesztett, strapabíró felület, a Schott pedig a speciális üvegek egyik nagyágyúja, szóval remélhetőleg tényleg bírja majd a gyűrődést, muhaha. 8,02 inchen terül el a belső kijelző, majdnem négyezetes képaránnyal (1914 x 2160 pixelen), 120 Hz-es AMOLED panel ez is, nem csillog, nagyon fényes, minden helyzetben remekül látható, automatikus módra állítva a frissítést 1 Hz és 120 Hz között változtatja a szoftver ezt a célnak megfelelően, a külső kijelző csak 30, 60, 90 és 120 Hz-es értékeket tud felvenni.


[+]

Viszont a belső panel nagy. Nyitva fél centivel szélesebb a Mix Fold 2, mint a Fold4, ez pedig számít, mert már a Samsung aktuális hajlítható szörnye is a határeset kategória akkor, ha nyitva tartjuk, de csak egy kézzel fognánk. Mert mondjuk olvasunk valamit, vagy fillmet nézünk rajta. A Xiaomi modelljét már nem lehet olyan stabilan tartani, még akkor sem, ha a vékonysága ebben jó partner. Nekem kicsit a hangerőt szabályozó gombok is túl fent vannak, a roppant vékony bekapcsológomb viszont tartalmazza az ujjlenyomat-olvasót is, hatékonysága kitűnő.


[+]

Alul-felül hangszórók vannak, a nyitott Mix Fold 2 elforgatva nagyon jól hozza a sztereó élményt és a hangerő, valamint a hangminőség is meglepően jó egy ilyen vékony termékhez képest (ne feledjük, hogy kinyitva csak 5,4 milliméter a kiterjedése a kamerapúp nélkül). Jack nincs, Type-C azonban van, a SIM-tálcát pedig felülről rángathatjuk elő. Az egész cucc nagyon összeszedett, kiforrotnak érződik és tényleg elképesztő szintugrás a Samsunghoz képest — de nem vízálló és nincs Flex mód, vagyis bár odafigyeléssel megáll félig kinyitott állapotban, de ehhez nem alkalmazkodik a szoftver, alapvetően pedig vagy az egyik, vagy a másik végpont felé rántja a zsanérmechanika.

Hardver, UI, kamera

A hardveres komponensek terén nem kötöttek kompromisszumot, vagyis a Snapdragon 8+ Gen1 került a vékony készülékház mögé. Ez simán hozza az elvárásokat, a mindennapok során villámgyors a telefon, egy röccenés sincs a felületen — ha nem terheljük túl. Mert egy ilyen vékony ház esetében problémás a hűtés, ami 8-10 pernyi maxiumra hajtott CPU/GPU esetén már érezhető melegedést eredményez, úgyhogy a Xiaomi szépen elkezdi visszavenni a teljesítményt, illetve kilövögeti a háttérben futó appokat is egymás után. Bár a nagy kijelző és a sztereó hangszórók miatt a formavilág játékhoz kifejezetten alkalmas, ám a hűtésrendszer nincs ehhez méretezve.

[+]

A felhasználói felület az Android 12-re épül (érdekes módon nem az 12L-re), erre öntik rá a MIUI 13.1.21-et, legalábbis ez futott a cuccon a tesztidőszak alatt. Érdekes volt megfigyelni, hogy miben követték a Samsung megoldását és miben változtattak. Egyfelől hasznos, hogy a belső kijelző szélessége majdnem pont a duplája a külsőnek, ezért itt alapból nincs olyan, hogy másképp rendezzük el a külső és belső ikonokat, pont olyan felosztásban kerülnek egymás mellé, mintha a külső kijelző oldalait dupláznánk. Viszont nincs meg az az opció sem, hogy bizonyos alkalmazásoknál meghatározzuk, hogy ha összecsukjuk a telefont, akkor azok fussanak tovább a külső ablakban, helyette az a mondás, hogy van 4 másodperce a júzernek, hogy a becsukott telefonon felhúzza a kis ujját — ilyenkor felold a készülék és az előbb még a belső ablakban futó app folytatódik, ha és amennyiben az adott alkalmazás újraindítás nélkül tud alkalmazkodni a megváltozott képarányhoz.

[+]

Természetesen van osztott képernyős mód, illetve lebegő ablakokat is létrehozhatunk, az éppen futó alkalmazás felett maximum kettőt. Ezeket ide-oda lehet húzogatni és dolgozni bennük. Rengeteg opciót kapunk a megjelenített virtuális gombsor elrendezéséhez, illetve lehet erőltetni az egyes appokat, hogy töltsék ki teljes mértékben a belső kijelzőt, bár ez olykor azzal jár, hogy furán torz lesz a végeredmény. Van oldalról előrántható gyorsindítási sáv, ha pedig felülről lehúzzuk bal szélen az ujjunkat, akkor az értesítések jönnek a belső kijelző teljes szélességét elfoglalva, de ha ezt a jobb sarokból műveljük, akkor a MIUI-s vezérlőközpont gördül le, ám csak a kép jobb oldalát töltve ki, aminek talán az lehet az értelme, hogy egy kézzel is elérhetők bizonyos kapcsolók.

[+]

A szoftveres felhozatal nagyon masszívan kínai, az európai vásárló első dolga az lesz, hogy elkezdi kipucolni a rendszert a felénk értelmezhetetlen alkalmazások cunamijától. A második dolga pedig az, hogy felrak egy Play Áruházat apk fájlból, mert ez nincs rajta a terméken alapból, GMS viszont van, tehát a Play Áruházba történő bejelentkezéssel a Google-fiókunk is létrejön a Mix Fold 2-ben, onnantól pedig lehet telepíteni mindent, bár a Chrome pont nem akart felkúszni az eszközre, de úgy, hogy hibaüzenetet sem adott, amiből rájöhettem volna, hogy mivel van problémája. De a Maps, a Wallet, a GMail, a YouTube és a Drive kérdés nélkül felugrott a termékre, a Chrome pedig apk fájlból már telepszik, ha kell.

[+]

A hátoldalon a három lencsét felmutató kamerarendszer kapott helyet a klasszikus iskolát követkve: egy normál (50MP), egy ultraszéles (13MP) és egy telés 8MP) megoldás várja a fotózni vágyókat, én pont ilyen voltam, szóval minden szócséplés előtt itt vannak a képeink:

50 MP

12,5 MP

Ultraszéles

2x zoom

A Leica átköltözött a Huawei telefonokból a Xiaomi mobilokba, hát van az a pénz, ugyebár. Mármint Leica oldalról, akik egyelőre nem sokat tettek hozzá a dologhoz, de fotózásnál lehet választani két leicás mód között: natural és vivid, nyilván az utóbbinál magasabb a kontraszt és a szaturáció, de ha a homlokra ragasztok egy Leica feliratot és ugyanezt megcsinálom Photoshopban, azért nem fog fizetni senki. 50 megapixelben most sem érdemes fotózni, túlélesített, de mégis gyenge eredmények születnek, a főkamera azonban 12,5 megapixelben kifejezetten korrekt. Az ultraszéles már kevésbé jó, de nappal azért használható, a kétszeres optikai zoom sem egy csoda, de jó fényviszonyok mellett azzal sincs gond. Este azonban változik a helyzet:

12,5 MP

Ultraszéles

2x zoom

Éjszakai módot lehet ugyan kapcsolni, de ha a téma jól meg van világítva, akkor a főkameránál sokszor nincs is rá szükség. Ez a szenzor egyébként esti környezetben bátran bevethető, színhelyes és nagyjából éles fotókat produkál. A másik kettőre viszont nincs mentség: az ultraszéles is rettenetes, a zoom is szörnyű, néha inkább a digitális módszert választja a szoftver a főkamera képéből vágva, mert a dedikált szenzorra ő maga sem támaszkodna. Szelfit most nem mellékelek (na jó, a rajongóim kedvéért egyet), mert egyszerűen a nyitott telefont magunk felé tartva a külső kijelzőn megkapjuk a teljes fotós funkcionalitást a három szenzorral. Viszont vannak videóink:


8K és 24 fps a maximum, amit ki lehet hozni a főkamerából, egész jó eredménnyel, látható és létező optikai stabilizációval, de maximum 6 percig, utána melegedés miatt a felvétel leáll. 4K és 30 fps mellett aztán beszállhat mindhárom szenzor is, látszik, hogy amikor vált a rendszer, akkor változnak a színkezelési módok is, a főkamera adja a legjobb eredményt, a másik kettő kissé hűvősebb és kevésbé kontrasztos felvételt csinál. OIS zoom esetén is működik, kifejezetten jól, nappal tehát nincs panasz. Ám este:


Itt még dedikált éjszakai videós mód is van, csak azt nem tudom, hogy minek. Mindhárom szenzor elhullik csúnyán, össze-vissza ugrál a fókusz és esik szét a kép, az ultraszéles kritikán aluli, a telés szenzort pedig be sem lehet kapcsolni, inkább digitális zoom van, de annak is rettentő rossz az eredménye.

Adatátvitel, összegzés

5G meg minden van, adatkommunikációs szempontból nem lehet belekötni a gépbe, egyedül a Xiaomi cuccokon még olykor felbukkanó infraport hiányzik. A pozícionálás is gyors és pontos, a WiFi szabványok zömét ismeri és kezeli a termék, van NFC, a Bluetooth pedig 5.2-es verziószámú. Ha a Chrome telepítésével nem lettek volna gondjaim, akkor a böngészési élményre sem lenne panasz, így is csak az a zavaró, hogy Google helyett BeiDou kereső jön elő, de kis maszatolással ezek a problémák áthidalhatók, mert a Google böngészője apk-ból telepíthető.

[+]

Az akkumulátor kapcsán viszont a 4500 mAh-s telepméret adhat okot aggodalomra. Nem is lesz ez üzemidőbajnok a készülék, a belső kijelző szépen zabál, 10 órányi videózás benne van azért, de ez egy tipikusan egynapos telefon, este már aggasztó százalékokat látunk az állapotsávon. Tölteni 66 wattal lehet, ez korrekt az összecsukhatós mezőnyben és klasszisokkal gyorsabb, mint amit bármelyik Fold kínál — nincs viszont vezeték nélküli opció, ami nélkül lehet ugyan élni, de ebben az árkategóriában azért elvárás szokott lenni.


[+]

Xiaomi Mix Fold 2
Pro
Remek anyaghasználat
Kiválóan működő zsanér
Élénk, 120 Hz-es Samsung AMOLED kijelzők
Kategóriabajnok vékonyság
Jó méretű külső kijelző
Kontra
Hajlítási gyűrődés még mindig van
Nincs IP-védelem és vezeték nélküli töltés
Nincs itthon hivatalos forgalmazás
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 10 pont
Sebesség 10 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 7 pont
Hangminőség 8 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 7 pont
Ár/érték arány 5 pont
Indulóár (5G, 12/256 GB, EUR) 1520

Összegzés. Ha ezt elhoznák Európába, akkor komoly ellenfelet tudnának állítani a Foldoknak. De nem hozzák, az okait mi csak találgatjuk. És amíg a Honor Magic V, vagy az Oppo Find N sem kopog be az ajtón, addig a Samsung nagyon kényelmesen és szőrmentén kell csupán reszelgesse a saját megoldását, mert nincs alternatív opció, majd ráérnek akkor kapkodni, ha az Apple berúgja az ajtót. Pedig a Mix Fold 2 egy határozottan jól sikerült hajlíthatós cucc, sokkal jobb összecsukott használhatósággal, zsebbarátabb kivitelben és kiváló összeszereléssel párosítva. Nem tökéletes, mert például nem vízálló, nincs benne vezeték nélküli töltés és a kamerás felhozatal is jobbára a főkamera kapcsán érvényes, esti videózásban pedig csúnyán elhasal. Nincsen túl sok trükk szoftveresen sem benne, hiszen nem áll meg félig nyitva, de jól működik együtt a külső és a belső kijelző, amelyek vitán felül ebben a műfajban most a csúcsot képviselik. Nyilván nem tud ajánlott lenni a termék, hiszen nem a mi piacunkra készült, de azok a bevállalósabb emberek, mint amilyen a felajánló olvasó is, biztos örömüket fogják benne lelni, még ha kicsit kell is matatni vele szoftveres oldalról az első használat során. Egy Tetszett minősítés viszont kijár neki, mert tud újat mutatni a Samsung ellenében és csak reméljük, hogy hamarosan ezek a konkurensek is megjelennek Európában.

Xiaomi Mix Fold 2

Bog

Specifikáció

Xiaomi Mix Fold 2
Xiaomi Mix Fold 2 Külső
Méretek becsukva: 161,1 x 73,9 x 11,2 milliméter
kinyitva: 161,1 x 144,7 x 5,4 milliméter
Tömeg 262 gramm
Készülékvédelem fedlap: Gorilla Glass Victus
Színvariációk fekete, arany
Külső kijelző képátlója 6,56 hüvelyk
Külső kijelző képaránya 21:9
Külső kijelző felbontása 1080 x 2520 pixel (472 ppi)
Külső kijelző típusa, frekvenciája AMOLED, 120 Hz
Belső kijelző képátlója 8,02 hüvelyk
Belső kijelző képaránya 1,12:1
Belső kijelző felbontása 1914 x 2160 pixel (373 ppi)
Belső kijelző típusa, frekvenciája Foldable LTPO-2 OLED, 120 Hz
Értesítő LED nincs, mindig aktív kijelző
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (bekapcsolóba építve jobbra), arcalapú feloldás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1, 4 nm
Processzor 1 x 3,19 GHz Cortex-X2 + 3 x 2,75 GHz Cortex-A710 + 4 x 1,8 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Adreno 730
RAM, tárhely mérete 12, 256, 512 vagy 1024 GB (UFS 3.1)
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G N1/N3/N7/N8/N28/N41//N77/N78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás van
Bluetooth 5.2 (A2DP, LE, aptX, ANT+)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax (dual band, HotSpot, Direct, 2x2 MIMO)
USB Type-C
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 12 + MIUI 13.1.21
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 megapixel (23 mm, f/1,8, dual pixel PDAF, OIS)
13 megapixel (15 mm, f/2,4)
8 megapixel (45 mm, f/2,6, PDAF, OIS)
Előlapi kamerarendszer 20 megapixel
Videófelvétel 8k (24 fps), 4k (30/60 fps), 1080p (30/60 fps), 720p (30/60/120 fps)
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4500 mAh lítium-polymer
Vezetékes töltés 66 watt
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
hajlítható kijelző, Leica lencse, tok és töltőfej a dobozban

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Hirdetés