Zene

A W910i-ből és a K850i-ből ismerős formában köszön ránk a 3.0-s Walkman szoftver, amely fekete alapon fehér betűkkel írja ki a menüt, az aktuális menüpont körül pedig piros pöttyök ugrabugrálnak. Elég kellemes látvány, de a szoftverre sem lehet komoly panasz, minden elképzelhető módon csoportosíthatjuk és listázhatjuk a zenéinket, kivéve fájlnevek alapján, bár ez a hiányosság engem kevéssé zavart, de máshol megemlítést nyert. Minden zeneszámhoz mi magunk csatolhatunk két információt: egyrészt a zene hagulatát (mood), másrészt pedig az értékelését (rating), ezek után ilyen módon is rendezhetőek a számok.

A hangminőség füles nélkül kissé csalódást kelt, semmi extra, korrekt iparosmunka, de nyomába sem ér egy Alcatel S853-nak, egy Nokia 6290-nek, a B&O Serenata mellett pedig egyenesen trágya, de régóta tudható, hogy a Sony Ericsson Walkman fülessel az igazi. Bár a készülékhez nem kaptam az égvilágon semmit, de a klasszikus HPM-70-es headset szokás szerint hozta az elvárható minőséget. Háttérzaj az én fülem számára ugyan nem volt hallható, de ettől még lehet, hogy van. A gyári doboz elvileg két tartozékot is tartalmazni fog, egy zsinóros fülest (a jó öreg HPM-70), illetve egy sztereo Bluetooth adaptert (HBH-DS220), amibe bármilyen szabvány headset bedugható.

Természetesen nem hiányzik a hangszínszabályzó, ez Megabass üzemmódot is tud, lejátszás során az album képe is látszik a kijelzőn (ha feltöltöttük), az egész cucc pedig magától értetődően fut a háttérben. Ilyenkor aktívak a kijelző és a számgombok között elhelyezett érintésvezérelt billentyűk, ezekkel lehet előre és hátrafele léptetni, illetve megállítani és újraindítani a muzsikát. A hangerőt az oldalsó gombbal szabályozhatjuk.

A megjelenítésnél érdemes egy kicsit időzni. A lejátszás mögött ugyanis teljes képernyőn futnak az animációk, amelyek különféle pöttyök, falevelek, meg ilyesmik lehetnek. Ritmusuk ugyan nem illeszkedik a hallgatott zene ritmusához, ám mégis van bennük logika. Ugyanis a különböző hangulatú zenékhez különböző sebességű és színű animáció tartozik, ezek pedig természetesen paraméterezhetőek. A dologban az a pláne (egyrészt állati látványos, ugyebár), hogy ha a háttérben megy a lejátszás, akkor a főképernyőn is pattognak az ábrák, mindemellett természetesen a kijelző közepén látszik is a Walkman alkalmazás kicsinyített verziója. A playlist is okos jószág, a lejátszóban tevékenykedve az oldalsó görgő dobja fel az ablakot, amiben láthatjuk a számokat, könnyű köztük ugrálni. A Walkman-nagyágyú ilyen szempontból teljesen elnyerte a tetszésemet, korrekt a kezelőfelület, sokat tud, ráadásul látványos. Lássuk mindezt mozgóképen:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!