Samsung Galaxy Chat - szint(et) tévesztett

Külső

A Galaxy Chat nem csupán teljes billentyűzetes, de abból is a „candybar” kialakítású, amit elsősorban a BlackBerry használ előszeretettel. A doboz kinyitásakor rögtön sokkot kaptam, mikor megláttam a készülék színét. Az egy dolog, hogy rózsaszín, ami előrevetíti, hogy ezt utcán ki nem veszem a zsebemből. Az meg egy másik, hogy így szerintem borzasztóan csúnya. Ezt a fajta kialakítást amúgy is a BlackBerry tudja a legízlésesebben tálalni, de ez nagyon messze van tőle. Érdemes az interneten lévő képeken megnézni, már a fehér is sokkal jobban áll neki, a feketéről nem is beszélve. Persze tudom, ezzel akarták csajossá tenni, de rossz ötlet volt. Akárkinek mutattam meg, rögtön egy „Jézusom!” felkiáltással nyugtázta a külsejét. Ami viszont kicsit felüdülés volt a tepsik után, az a mérete. Mind széltében, mind hosszában simán elfér egy átlagos tenyérben, egy kézzel is kezelhető. Minőségileg sincs nagyon kifogásolnivaló rajta, a borítás műanyag, de tisztességesen össze van rakva. Semmi lötyögés, nyikorgás, illesztési hézag, erre azért a Samsung szokott ügyelni.

Samsung Galaxy Chat
[+]

Az előlapon ezúttal a kijelző és a billentyűzet is osztozik. Nézzük előbb az utóbbit, mert az jobban sikerült. Bár a gombok nem túl nagyok és elég lapos a felületük, a nyomáspontjuk viszont jó, a fehér háttérvilágítás egyenletes, de kicsit gyenge. Van egy programozható gyorsgombunk, illetve külön billentyűt kapott a ChatOn is. Ékezetet bevinni az adott gomb hosszú megnyomásával tudunk. Közvetlenül felettük a klasszikus három androidos billentyű is elfért, ezek érintősek. Ami viszont nem gyenge, hanem konkréta borzalmas, az a kijelző. 3 hüvelykes képátló, QVGA felbontás, ez már nem ígér sok jót, a valóság viszont szörnyű. Betekintési szög kicsi, a színek fakók, napfényben alig látható, és a pixelek méterekről is megszámolhatók rajta. Fura ennyire gyenge képernyőt látni egy olyan gyártótól, akinek ez (is) az egyik fő profilja. A kijelző felett a hangszóró fémrácsa, illetve a közelségérzékelő szenzor került elhelyezésre. Beszélgetés közben nincs gond a hangminőséggel és hangerővel, mindkettő teljesíti az elvárható szintet.

Samsung Galaxy Chat
[+]

A hátlap nem túl izgalmas, leszámítva, hogy itt még jobban érvényesül a szín. Az alsó részen lévő dudor a régebbi Galaxy modelleket idézi, a síkságot a Samsung felirat töri meg. Legfelül középen van a kihangosító nyílása, tőle balra a kamera került beépítésre.

Samsung Galaxy Chat
[+]

Alulra került a microUSB nyílása, míg felül a 3,5 mm-es jacket találjuk. Baloldalt a hangerőszabályzó, míg jobbra fent a bekapcsoló/lezáró gomb. Ezt amúgy kötelezővé tenném, legalábbis a nagyobb kijelzővel rendelkező telefonoknál, itt igazából nem is lényeg, mert a tetején is kényelmesen elérnénk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés