Nokia T10 - kifakult a mosásban

Komplett szolgáltatáscsomag, elfogadható hardver, jó szoftver, kompakt méret. Egy dolog hiányzik nagyon a Nokia legkisebb táblagépéből, egy jó kijelző.

Bevezetés, külső, kijelző

Nehéz helyzetben van az, aki jó androidos táblagépet akar venni. Még nehezebb helyzetben az, aki jó és kompakt méretű androidos táblára vágyik, főleg ha újonnan kell választania. A nagyobb gyártók az elmúlt években nem is igazán törték magukat táblagép fronton, hacsak nem a csúcskategóriát nézzük, a Nokia T10 pedig ezt az érzést nem fogja megváltoztatni. A tavalyi év végén meglepetésként a semmiből jött a HMD-től Nokia márkanév alatt a T20-as tablet, ami meglepően korrekt csomagot kínált jó áron, a T10-es pedig olyan, mintha magas, talán túl magas hőfokon kimosták volna. Megmaradtak pozitívumok, de összement és kopott is annyit, hogy már ne lehessen olyan könnyedén ajánlani, mint a T20-at.

Nokia T10 a kezemben.
Nokia T10 a kezemben. [+]

Kezdjük az összeszerelés minőségével, ez ugyanis megmaradt a pozitívumok között. A T10 ugyan már nem alumíniumba csomagolt, a ház plasztik, de robosztusnak érződik, nem recseg-ropog, nincsenek illesztési hézagok, elfért rajta a 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó és élhető magasságba kerültek a gombok is. A hátoldal ráadásul recés, így nem csúszkál a kézben, a kamera pont annyira emelkedik ki, hogy még ne billegjen a gép és a 8 megapixeles szenzor mellett helyet szorítottak egy LED villanónak is, ami nem minden táblagépben adott. Hátul középen a klasszikus Nokia felirat, a széleken pedig élhető magasságban hangerőgombok az egyik hosszanti oldalon, microSD és SIM-kártya tároló a másikon. A rövidebb oldalakra került a bekapcsológomb (fent), a kvázi sztereó hangszórók (lent és fent egyaránt), a 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó (fent) és a 2.0-ás USB-C (lent).

A T10-es kerete jobb és bal oldalt.A T10-es kerete jobb és bal oldalt. A T10-es kerete jobb és bal oldalt. [+]

Számomra furcsa volt, hogy az USB-C csatlakozó nem középen van, hanem kicsit eltolva, de meg lehetett szokni. Egy kézzel is könnyedén meg tudtam fogni a 208 x 123,2 x 9 milliméteres táblát, akár még nadrágzsebbe is be tudtam csúsztatni. A 375 grammjával nehéznek sem mondanám, de azért ugyanezen nadrágzsebben nem szívesen hordanám egész nap.

A felső és az alsó él, rajta a hangszórókkal és a csatlakozókkal. Plusz felül a bekapcsoló gombbal.A felső és az alsó él, rajta a hangszórókkal és a csatlakozókkal. Plusz felül a bekapcsoló gombbal. A felső és az alsó él, rajta a hangszórókkal és a csatlakozókkal. Plusz felül a bekapcsoló gombbal. [+]

Az előlapot egy 8 hüvelyk képátlójú kijelző uralja, körülötte jelentős kávák. Míg a tablet műanyag hátlapja és oldalai egységesen kékek, a nem meghatározott típusú edzett üveggel védett előlap fekete. A 2 megapixeles előlapi kamera iPad módra a rövidebb oldalra került, mégsem ez a legnagyobb probléma a táblagépnek azzal az oldalával, amit az ember valószínűleg a legtöbbször néz majd, hanem az, hogy gyengécske a kijelző. A 16:10-es képarányú laminált IPS LCD megjelenítő 800 x 1280 pixellel dolgozik 8 hüvelyken, ez 189 ppi-s képpontsűrűséget jelent, közelről az ember látja a pixeleket, de átlagos kartávolságból nézve sem mondható élesnek a táblagép képe. A panel betekintési szögei rendben vannak, nincs kéretlen elszíneződés vagy kékesedés, viszont erősen tükröződik az üveg, az átlagosan 350 nites fényerejével pedig beltéren is kényelmetlenné válhat a használat.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Nokia T10 Nokia T20 Huawei MatePad T 10s Lenovo Tab M10 Samsung Galaxy Tab A7 (2020)
Képátló 8 hüvelyk 10,4 hüvelyk 10,1 hüvelyk 10,1 hüvelyk 10,4 hüvelyk
Felbontás 800 x 1280 1200 x 2000 800 x 1280 1200 x 1920 1200 x 2000
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő 375 nit 406 nit 336 nit 321 nit 399 nit
Fehér fényerő (min.) 2,1 nit 4,8 nit 2,2 nit n/a n/a
Fekete fényerő 0,26 nit 0,24 nit 0,33 nit 0,23 nit 0,21 nit
Kontrasztarány 1441:1 1693:1 1020:1 1399:1 1478:1
Színhőmérséklet 7366 K 8421 K + kézi 8606 K + kézi 8308 K + kézi 7347 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Mondok egy konkrét példát: közel egy órát utazom vonaton ülve, ilyen helyzethez pont ideális egy apró táblagép netezni, sorozatot nézni. Viszont ügyeskedni kell azzal, hogy a megfelelő szögben legyen tartva a gép maximális fényerő mellett is, mert különben az utastéri lámpák erősebben világítanak majd és nem lesz rendesen látható a tartalom. A T10 kijelzője ráadásul kissé fakó, a szoftver csak fehéregyensúlyt enged állítani, erős napfényben a kinti használat pedig igazi kihívás. A 60 Hz-es panel érintésérzékenysége legalább rendben van, plusz adott a Widevine L1-es biztonsági szint is, így a Netflix, az Amazon Prime Video és a Disney+ is megy HD-ban.

A Nokia T10 hátoldala. A műanyag ház kiváló összeszerelési minőségben van prezentálva.
A Nokia T10 hátoldala. A műanyag ház kiváló összeszerelési minőségben van prezentálva. [+]

A Nokia a dobozban egy 10 wattos fali adaptert és egy USB-A végű töltőkábelt mellékel a táblagép mellé, illetve egy SIM-tálca nyitó tűt. A nálunk járt 3/32 GB-os változat Wi-Fi modell volt, hazánkban ezt forgalmazza a gyártó, de létezik 4G-képes verzió is a táblagépből. A belső tárhely pedig mindkét hálózati változat esetén bővíthető, maximum 512 GB-os kártyát fogad be és kezel a tablet.

A doboz és tartalma: töltő, tablet.
A doboz és tartalma: töltő, tablet. [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés