Hirdetés

Nokia E71 - tökéletes elképzelés

Bevezető

Click to read in English!

Ha komolyan óhajtjuk venni a mobilkommunikáció írásos és adatátviteli technológiáit is, akkor bizony a QWERTY gombsor az egyik legjobb választás. Csakhogy a teljes értékű billentyűzetnek bizony hely kell, s ez a legnagyobb probléma ezekkel a kütyükkel. Sok gombnak nagy területre van szüksége, el kell még helyezni egy korrekt kijelzőt is, így aztán ezek a készülékek kissé tepsi alakot öltenek, amely bizony néha a kényelmes használat rovására megy.

Nokia E71
[+]

A Nokia E71 megpróbálja valahogy mégis úgy megvalósítani a megvalósíthatatlant, hogy kompromisszumok nélkül lehessen QWERTY gombsorunk egy kecses, kézbe illő készüléken. A törekvés mindenképpen megérdemel egy pirospontot, de a megvalósítás nem tökéletes. Az XXL GSM által szállított eszköz magyar verzió volt, ez jól látható a billentyűzeten. A dobozban 2 gigás kártya, USB kábel és bőrtok ült a szokásos egyéb tartozékok mellett.

Nokia E71
[+]

Az E61 mind a mai napig igen közkedvelt telefon. Az utódra igen sokáig kellett várni, de biztosak lehetünk benne, hogy az E71 is sikerdarab lesz a maga területén, nem lennék meglepve, ha az eddigi elégedett E61 tulajdonosok csapatostul cserélnék le készüléküket az utódra. Nincs ugyanis a Nokia kínálatában másik, nem szétnyithatós, QWERTY gombsorral felvértezett készülék.

Külső

Nagyon sokat változott az eszköz formaterve. Az E61 robusztussága (mert van ám neki, bőven) helyett sokkal légiesebb, kecsesebb formát rajzoltak a mérnökök. Főleg vékonysága tűnhet fel, az E71 ugyanis minden gond nélkül befér egy farmer oldalsó zsebébe, csak kulcsokat ne pakoljunk a környékre, nehogy a csillogó, fémes burkolat sérülést szenvedjen.

Nokia E71
[+]

Szemből nézve azonnal feltűnik, hogy a navigációs kezelőszervek az E51-E66 vonalat viszik tovább. Dedikált gombokat kapott a telefonkönyv, az email kliens és a naptár, a házikó ikon pedig a főképernyő és a menü közötti váltásra szolgál. A navigációs négyzet is az E66-ból érkezett, sejtelmesen villan fel olykor-olykor, ha esemény történik, akkor pedig gyakrabban. A fektetett QVGA kijelző felett fényérzékelő, és igen picinyke optika csücsül, de a lényeg lentebb van.

Nokia E71
[+]

A gombsor nagyon remek lett. Minden billentyű domború, s bár kis helyre zsúfolódtak össze, a melléütések száma bőven a kritikus határ alatt van. Egyedül a szóköz gomb kapott kettős érzékelést, bármelyik felén is nyomjuk meg, abból szóköz lesz, ez nem vitás, ha viszont középen érünk hozzá, akkor kicsit fura, hogy két klattyanást hallhatunk. Gépelni alapvetően jól lehet, számomra a magyar ékezetes betűk helyét szokni kellett, gyakran kevertem össze a SHIFT és ALT gomboknak megfelelő billentyűket, ez főleg kiborító, ha smiley írását tervezem, mert a kettőspont az egyikkel, a zárójel a másikkal jön elő. Egy dolgot utáltam még nagyon: a billentyűzárat oldani, mert a menü + ALT nagyon messze van egymástól, rodolfós ujjmozgás szükségeltetik. Talán sokan belekötnének, hogy a gombsor alatt miért van még egy ujjnyi fémes terület, de – tapasztalat – ennek így kell lennie azért, hogy az alsó billentyűk használata is kényelmes legyen, s ne féljünk attól, hogy a készülék kicsúszik a kezünkből. Annyira jól sikerült a helykihasználás, hogy kis gyakorlás után simán lehet egy kézzel is szöveget írni.

Nokia E71
[+]

Bal oldalon legfelül egy őskorból fennmaradt infraport található, alatta pedig széles gumiajtó, amely a microSD kártya helyét és a microUSB csatlakozót rejti. A készülék jobb felén a hangerőgombok találhatóak meg, közéjük ékelődik a hangtárcsázás gyorsbillentyűje, felettük pedig 2,5 mm-es jack csatlakozó nyílása tátong.

Nokia E71
[+]

A fém hátlapot a kétoldalt elhelyezett panelek megnyomását követően tudjuk levenni. Maga a hátlap szolidan mintázott, s igen jó hatásfokkal gyűjti az ujjlenyomatokat. A levehető rész felett van a 3,2 megapixeles kamera, amelyhez tükröcske és LED-es vaku dukál. Az összeszerelési minőségre nem lehet panasz, az E71 nagyon egyben van.

Hirdetés

Menü, vas

Symbian 9.2, de Feature Pack-ről most nem szólhat a fáma, merthogy ebben Home Screen 1.0 van, hogy jól megbonyolítsuk a dolgot. Az E66 is ugyanezzel a rendszerrel jön, a sztori lényege pedig annyi, hogy az eredeti Series60 platform fejlesztése most már két irányban halad. Adott a klasszikus, N95, N82, N78 verzió, amely sima, FP1 és FP2 neveken gyűrűzik előre, illetve az E66 óta van nekünk egy Home Screen 1.0-nk is, amely az FP1 és az FP2 egyes funkcióit átvéve teljesen máshogy néz ki. Mások az ikonok (de majd úgyis lesznek ezeket átrajzoló témák), a telefonkönyv és az üzenetek bekerültek egy Kommunikáció almenübe (ahonnan egyébként ki lehet őket szedni), a betűméret izmosabb, illetve megjelent a módváltás.

Nokia E71
[+]

A módváltás lényege, hogy a környezeti profilok mellett akad egy olyan lehetőségünk is, ahol otthoni és üzleti mód között ugrálhatunk. Ezek a módok a témát, illetve a kezdőképernyő ikonjait is módosítják, ezek pedig tetszés szerint személyre szabhatóak. Kellemes funkció, nem biztos, hogy otthon érdekelnek az elérhető WLAN hálózatok, vagy a naptár közelgő eseményei, akkor viszont minek nézegessem, így több hely marad az FM-rádió állapotának kiírására.

Nokia E71

Maga a menü szinte egy az egyben megegyezik az E66-ban látottakkal, azzal a különbséggel, hogy az E71-ben nincs mozgásérzékelő, tehát végig a fektetett QVGA képernyőhöz igazodva rajzolódik ki a felhasználói felület. A rendszer sebességével most sincsen gond, a 369 MHz teljesítményű ARM11 processzor elég erős ahhoz, hogy gond nélkül futasson bármit, ami egy mobilkészüléken elképzelhető.

Nokia E71

Viszont sajnos fagy. Az általunk használt szoftvervezió (100.07.76) néha nem igazán volt a helyzet magaslatán. Eleinte csak hívásokban esett szét, majd indult újra a telefon (s igen sokáig az öregecskedő SIM kártyám hibájának tudtam be a dolgot), aztán egyszer csak eljött a pillanat, amikor a Nokia Maps alkalmazás is beadta a kulcsot, s ezen csak az akkumulátor levétele segített. Nagy örömömre ezt be is tudom mutatni, mert pont akkor történt, amikor az alant látható 7 perces videót rögzítettem a készülék (nem) működéséről:

Alapfunkciók

Az E66-ból ismert rendszer igen jól átgondolt. A telefonkönyvnek alig van pár apró hibája, inkább a jóságok felsorolásával érdemes kezdeni. A szinte korlátlan kapacitáshoz hab a tortán, hogy a bejegyzésekhez bármilyen információt felvihetünk, csak a fantáziánk szabhat ennek határt. Hibaként felróható, hogy a nevekhez csatolt képek sajnos csak kis méretben jelennek meg híváskor, illetve ez a Nokia is magától próbál hangazonosítót rendelni a kontaktokhoz, amelyek nem mindig sikerülnek tökéletesre.

Nokia E71

Az üzenetkezelés maga a tökély. Az E66-ból ismert felület ezúttal méltó partnerre talált a gombok „személyében”, SMS, MMS, mail… mindegy neki, minden tökéletesen, gyorsan, könnyen kezelhetően működik. Az egy hetes tesztidőszak alatt legalább 80 üzenetet írtam meg, amely máskor még nekem is sok, de ezzel a kütyüvel egyátalán nem fáradtság. Az email fiók nem csak POP3 és IMAP4 szerverekkel, valamint hitelesített SMTP-vel boldogul, hanem Exchange szerverekkel is hajlandó kommunikálni. Most még ugyan nem elérhető erre a modellre a Blackberry Connect, de nyilván kár lenne kihagyni ezt a ziccert.

Nokia E71

Az irodai alkalmazások között ugyanaz az átdolgozott, remekül kezelhető naptár üldögél, amely már az E66-nál is megnyerte tetszésünket, az ébresztés is rendben működik, ám a legnagyobb változás, hogy ebből a készülékből már nem spórolta ki a Nokia a teljes verziós QuickOffice programcsomagot, amellyel Office dokumentumokat nem csak megnézni, de szerkeszteni, illetve újakat létrehozni is lehet. Az irodai rész a PDF olvasóval, a ZIP programmal, a beépített szótárral, az aktív jegyzetfüzettel és a mértékegység-átváltóval válik teljessé.

Nokia E71

Multimédia

Az E sorozat kapcsán a Nokia tudatosan kissé visszafogja a multimédia funkciókat. Így van ez most is, bár papíron a 3,2 megapixeles, autofókuszos optika jól hangzik, de a gyakorlat természetesen ezt nem igazolja. Rögtön ott kezdődik a gond, hogy hiába az autofókusz, nincsen külön kameragomb a készüléken, a „t” betűt kell nyomkodni a fókuszáláshoz (kösz Pompi, magamtól sosem jöttem volna rá). A fekvő nézetű kereső persze gyors, az elérhető opciók is a Symbian rendszerű Nokia telefonokból költöztek át az E71-be, de ez kevés ahhoz, hogy komoly képalkotási képességekről beszélhessünk.

Nokia E71

Az elkészült képek (alant) egyszerűen borzasztóak. Fakó, életlen, de iszonyatosan zajos fotókat készít az E71, a makro módnak semmi értelmét sem láttam, mert még 10 centiről sem tud éles képet lőni, bár Pompi kollegának ez is sikerült. Talán nem vagyok egyedül a véleményemmel, de szívesebben láttam volna inkább egy 2 megapixeles kamerát normális képminőséggel, mint ezt a használhatatlan 3,2 megapixeles szirszart.

Zeneileg jobb a helyzet. Az egyetlen darab hangszóró és a fém készülékház együttese megteszi a hatását, mind a beszéd, mind a muzsika az átlagnál jobban szól az E71-en. Szoftveres szempontból semmi újat nem tud felmutatni, de nem is kell: teszi a dolgát, van playlist kezelés, rendezi a számokat mindenféle paraméterek lapján, fut a háttérben. A dobozban pihenő füles teljesen átlagos, vagy szerválunk kábé 1500 pénzért egy 2,5-3,5 mm-es jack átalakítót, vagy hagyatkozunk a sztereó Bluetooth technológiára.

Nokia E71

Nokia E71

A rádió a fektetett QVGA kijelzőn sem makkan meg (volt ilyen kérdés a fórumban), de RDS funkció nincs benne. Ezt azzal próbálja pótolni, hogy a netről lerántja a lakóhelyünknek megfelelő állomások listáját, névvel, ezeket pedig egy mozdulattal eltárolhatjuk. A diktafon korlátlan ideig vesz fel hangot, a 3D csengődallamok pedig annyira fontosak egy üzleti telefonban, mint Kiszel Tündének a szemöldökdúsító spray.

GPS és egyebek

Az E71-ben is a Nokia Maps 2.0 teljesít szolgálatot, hiszen a készülékben A-GPS-sel megtámogatott vevő van. A pozícionálás ennek megfelelően villámgyors, a telefonhoz pedig a Nokia ingyen három hónapnyi navigációt csomagol. A térképek a mellékelt 2 gigás memóriakártyán tespednek, de ha mindig a legfrissebb információkra van szükségünk, akkor érdemes engedélyezni a mobilinternet használatát – belföldön.

Nokia E71

A Nokia Maps 2.0 már ismeri a műholdképes nézetet is, eléggé bőséges a POI adatbázis is, nincs komoly gond a tervezéssel, a Navteq alapú térképek pedig ugyan nem tökéletesek, de mondjuk a TeleAtlas adatbázisát messze felülmúlják. Nálam továbbra is inkább a gyaloglásos eltévedés ellen lehet hasznos, ha komolyan szeretnék navigálni, akkor mind anyagilag, mind képméretileg, mind pedig professzionális szempontok alapján egy iGO alapú PNA mellé teszem le a voksom. Az anyagi oldal főleg jelentős, mert ahhoz, hogy az E71 kocsiban is jól teljesítsen, nem árt beszerezni egy autós töltőt, illetve egy tartót, három hónap után pedig elő kell fizetni a Nokia navigációjára is, nem is beszélve az esetleges adatforgalmi költségekről.

Nokia E71

Az E66-hoz hasonlóan az E71 is egy sereg előre telepített programmal érkezik. A két leghasznosabb az Advanced Call Manager, amely egy fejlett hívásszűrő alkalmazás, a megadott hívóknak előre megírt SMS, vagy előre felvett hangüzenet megy. A másik remek szoftver a Kereső, amellyel minden személyes tartalmunkban (üzenetek, fájlok, nevek) kedvünkre turkálhatunk, szűrhetünk.

Nokia E71
[+]

Nem hiányzik a WiPresenter, amihez a PC-re is fel kell tenni egy szoftvert, de aztán telefonról vezényelhetjük a prezentációnk levetítését, van WorldMate és Yahoo!GO is. A játékok között a Solitaire és a Global Race Racing Thunder kapott helyet, illetve érdekes módon itt figyel a Sport Tracker is, pedig az E71-ben nincs mozgásérzékelő, úgyhogy full felesleges. Van névjegykártya-felismerő is, igen gyenge hatásfokkal.

Adatkommunikáció, akkumulátor

A megújult böngésző továbbra is remek, a fektetett képernyő ideális a netezéshez, vagy blogoláshoz, fórumozáshoz, hiszen ott figyel alatta a QWERTY gombsor. Ehhez természetesen GPRS, EDGE, UMTS és HSDPA hálózati kapcsolatot vehetünk igénybe. Sokan aggódtak, hogy a fém hátlap a WLAN vevő képességeit csorbítja, a magam részéről nem éreztem különösebb problémát, a jó öreg IBM X40 ugyanannyi hálózatot látott itthon, mint az E71.

Nokia E71

Lokális szinten adott a microUSB kapcsolat, amelyhez kábel is dukál. Talán mondanom sem kell, hogy ez a Nokia sem hajlandó a PC-től áramot vételezni. A vezeték nélküli világ rajongói a 2.0-s Bluetooth kapcsolatot részesíthetik előnyben. Mindkét adatátviteli mód gond nélkül tette a dolgát, előbbihez természetesen PC Suite is jár a csomagban.

Nokia E71
[+]

Orbitális méretű akkumulátor tesped a hátlap alatt, s nem is okoz csalódást. Az E71 kétségtelenül jobban bírta a kiképzést, mint az E66, nálam 3 napig simán elketyegett a Nokia készüléke, amely – ismerve az átlagnál keményebb felhasználói szokásaimat – szép teljesítmény.

Nokia E71
[+]

Sokat gondolkodtam rajta, hogy Ajánlott, vagy inkább Különösen ajánlott plecsnit tegyek a cikk végére. Az előbbi mellett döntöttem, mert bár az E71 a gombsor miatt mindenképpen fel tud vonultatni újdonságot az E66-hoz képest (s a mérleg ezen serpenyőjébe kerül még a jobb akkumulátor, illetve a teljes verziós QuickOffice), de a testvérmodellhez képest még gyengébb kamera, a mozgásérzékelő hiánya, illetve a néha magába forduló szoftver már a negatívumok táborát erősíti, nem is szólva arról, hogy az ára egyelőre még magasabb. Így is azt kell mondjam, hogy a Nokia E71 kitűnő telefon üzenetmágusoknak, üzleti felhasználóknak és levélzsonglőröknek, a finn palettán egyedüliként ez a modell jöhet számításba, ha szükségünk van sok-sok gombra.

Nokia E71


Bog

A Nokia E71-et az XXL GSM-től kaptuk.
A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

Specifikáció

Nokia E71
Nokia E71 Official Általános
Technológia GSM, UMTS, HSDPA
Méret 114 x 57 x 10 mm
Tömeg 127 gramm
Színvariációk white steel, grey steel
Kijelző
Kijelző átlója 2,36 hüvelyk
Kijelző felbontása 320 x 240 pixel
Kijelző típusa TFT
Színárnyalatok száma 16,7 millió
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória / max. MMS méret dinamikus / 300KB
Belső memória 110 MB
Memória bővíthetősége microSD (max 8GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok 850/900/1800/1900 MHz
GPRS / EDGE Class 10 (4+1/3+2) / Class 10 (236,8 kbps)
UMTS / HSDPA van (384 kbps) / van (3,6 Mbps)
IrDA / Bluetooth van / 2.0 (A2DP is)
WiFi van
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS van / van
GPS vevő van
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitel -
Szoftverek
Platform Symbian OS 9.2 Series 60, Home Screen 1.0
WAP / HTML böngésző van / van
E-mail kliens van (POP3, IMAP4, Exchange, hitelesített)
Java van, MIDP 2.0
Játékok 2 + telepíthető
Valutakonverter van
Extra szoftverek QuickOffice, Adobe PDF, Zip, névjegykártya olvasó
Multimédia
Fő kamera 3,2 megapixeles, autofókuszos, vaku
Másodlagos kamera van, CIF felbontású
Videófelvétel van, QVGA, 15fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1500 mAh Li-Pol
Készenléti idő 410 óra
Beszélgetési idő 630 perc
Egyebek
Nokia Maps 2.0, QWERTY gombsor
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés