MWC 2008 - összefoglaló

Bevezető, a kiállítás

Mint azt állandó olvasóink bizonyára tudják, jó szokásunkhoz híven idén is kilátogattunk Barcelonába, a - 2008-tól új néven futó - Mobile World Congress nevű kiállításra, hogy első kézből számolhassunk be az ott bemutatásra kerülő újdonságokról, trendekről, technológiákról. Ennek eredménye 32 hír és egy két részes élménybeszámoló lett a logout.hu-n. A számoknál maradva: a spanyolországi rendezvény idén 55.000 látogatót vonzott, ők több mint 1.500 standot látogathattak meg az összességében több, mint 30.000 négyzetméternyi kiállítási területen. A sajtóban a szervezők felmérése szerint több, mint 2.700 írás jelent meg az ottani eseményekről, gyors fejszámolás után látszik, hogy ennek több, mint 0,01%-át a Mobilarena adta, ez azért nem semmi.

A szubjektív élménybeszámolótól ez alkalommal inkább eltekintenénk, akit érdekel, hogy hogy éreztük magunkat a 20 fokban februárban, az olvassa el az imént linkelt élménybeszámolót. Pár dolgot azért megjegyeznénk mielőtt rátérünk a készülékekre, ez főleg azoknak lehet érdekes, akik voltak már hasonló rendezvényen (CeBIT, CES, netán Mobilshow). A legérdekesebb és egyben leginkább örömteli dolog az volt, hogy a standoknál lévő hostesslányok száma a nullához konvergált, amiből azt vonhatjuk le, hogy az MWC nem a néphülyítésről szól, itt bizony szakemberekkel tudtak beszélgetni az érdeklődők. Akik egyébként meglepően kevesen voltak, csak úgy, mint a sajtósok, akik ennél fogva kiemelt figyelmet kaptak, élveztük is a helyzetünket!

A kiállított készülékek többsége értelemszerűen mobiltelefon volt, tech-cuccokkal (vékony LCD-panelek, ilyen-olyan technológiák, stb.) elvétve találkoztunk, csak úgy, mint navigációval és egyéb hordozható eszközökkel. Ezeknek tehát továbbra is a jövő hónapban megrendezésre kerülő CeBIT a melegágya, ahova természetesen szerkesztőségünk is ellátogat majd március 4. és 9. között. A szép befejezés után el is kezdjük a látottak összegzését, először a mobiltelefongyártókkal.

Alcatel, LG, Motorola

Alcatel

Az Alcatel a többi gyártótól elvonva képviseltette magát, a bejárattól nem messze volt egy meglehetősen látványosan feldíszített kamionjuk, az érdeklődők itt foghatták kézbe az új low-end készülékeket. A sajtótájékoztatójukat az utolsó előtti napra rakták, ami így nem ütközött egy nagyobb gyártóéval sem, viszont ennek ellenére elég kevesen voltak kíváncsiak rájuk. Megjegyezném, hogy a gyártó kiemelt figyelmet fordít a sajtó felé, ők rendezték ugyanis a legszínvonalasabb bemutatót és az ajándékcsomag is itt volt a leginkább kedvünkre való. A hallottak alapján elmondhatjuk, hogy az új cégvezetés igen magabiztos, valamint annál is agresszívebb. Mondatok repkedtek, melyek hallatán fogtuk a fejünket: az Alcatel pár éven belül az öt legnagyobb gyártó között lesz, hiszen a készülékeik minősége nem csak hogy eléri, de meg is haladja a többi nagy gyártóét. Ez azért erős.


Alcatel One Touch Sport és V770

A bemutatott mobiltelefonok mindegyike alsókategóriás volt. Örömteli, hogy bemutatták az első 3G-s Alcát, sőt, az új modellek némelyikében OLED kijelző kapott helyet. Üröm viszont, hogy a felbontással még mindig nincsenek jóban, a "csúcsmodell" is csak 176 x 220 pixeles megjelenítőt kapott, kamerák terén pedig 1,3 megapixel a csúcs. Két modellt említenék meg, a mindössze 10 mm vastag, stílusos V770-et, valamint a lépésszámlálóval ellátott OLED-kijelzős sporttelefont, a One Touch Sportot. Érdekes, hogy a gyártó bemutatott egy HSDPA-modemet is, az indok rendkívül mókás volt: "Az Alcatel nagy tapasztalattal rendelkezik a 3G és HSDPA technológiák terén, ezért megalapozott volt egy ilyen eszköz piacra dobása."


LG

Az LG az elmúlt pár évben nem egy jó készüléket tett le az asztalra, valamint ők voltak az elsők, akik teljesen érintésvezérelt készüléket dobtak piacra (ez volt ugye a Prada), ezért izgatottan is látogattunk el a teljesen átlagos sajtótájékoztatóra. Három új készüléket mutattak be, mindegyik érintésérzékeny kijelzővel rendelkezik, amin az előzmények ismeretében nincs mit csodálkozni.

Minket leginkább a KF510 névre keresztelt slider fogott meg. Vékony, minőségi készülékház, luxustelefonokat idéző nyitómechanika, érintésérzékeny kezelőszervek, korrekt szolgáltatáskínálat (bár a 3G hiányzik), rendkívül gyors szoftver.

Hirdetés

A KF600 még érdekesebb darab: két kijelője van, ezek közül az alsó, 1,5 hüvelyk átlójú érintésérzékeny, míg a QVGA felbontású felső nem az. A kisebb megjelenítőn mindig az adott menüpont lehetőségeinek megfelelő ikonok rajzolódnak ki, ami bár nem teljesen új elképzelés (Samsung E950), ez alkalommal korrektül lett megcsinálva. A legérdekesebb rész a képnézegető, ilyenkor az érintésérzékeny panelen láthatjuk az épp nézett kép egészét, a nagyobb megjelenítőn pedig azt a kinagyított részletet, amin a kicsin kiválasztottunk.

Végül, de nem utolsó sorban a KF700. Nos, ez egy 3 hüvelykes display-jel rendelkező, teljesen érintésérzékeny darab, viszont rendelkezik egy előcsúsztatható numerikus billentyűzettel. A szoftver hasonló, mint a Pradán, bár természetesen finomítottak is rajta - kár, hogy a sebesség terén nem éreztünk különösebb fejlődést. Mindhárom készülék megjelenése a második negyedévben várható.


Motorola

A nagyok közül az amerikai gyártó volt az egyetlen, amelyik nem rendezett sajtótájékoztatót, vagy ha rendezett is, hozzánk nem jutott el a híre (logikusan végiggondolva egyébként inkább utóbbi tűnik reálisnak). Standjuk mindenesetre volt, szép, nagy, az újdonságok viszont nem voltak annyira meggyőzőek.

Z10, avagy a banán visszatér... és még mindig úgy néz ki, mint egy banán. Viszont többet tud, a legnagyobb duranás a 3,2 megapixeles, autofókuszos kamera, ilyet eddig még nem sikerült összehoznia a Motorolának. Ismert tény viszont, hogy a gyártó és a Kodak nevű, fényképezőgépek terén meglehetősen jártas cég között valamiféle együttműködés várható a jövőben, így tehát felmerül a kérdés, hogy megérte-e a vállalatnak "otthon" kifejlesztenie egy autofókuszos kamerát. Visszatérve a Z10-re: Symbian UIQ 3.2-es operációs rendszer, nem, azaz nem érintésérzékeny kijelző (érdekes párosítás), HSDPA, fém készülékház.

A másik említésre méltó készülékük egy új zenetelefon volt, az E8. Érdekes, egyedi formaterv, szép külső, minőségi anyaghasználat, QVGA kijelző, 2 GB-os belső memória, 2 megapixeles kamera, érintésérzékeny navigációs félkör, amivel gyorsabban lehet mozogni a menüben, valamint lehet tekergetni a zenét.

Nokia, Sagem, Samsung, Sony Ericsson

Nokia

A Nokia standja volt az egyik legzsúfoltabb az egész kiállításon, mindenki kíváncsi volt az multimédiás szörnyetegre, az N96-ra. 2,8 hüvelykes QVGA kijelző, két irányba csúsztatható előlap, 5 megapixeles kamera, GPS, WiFi, HSDPA, 16 GB belső memória - mely ráadásul bővíthető is -, Symbian operációs rendszer - multimédiás téren tehát valóban nincs hiányosság.

A másik N-szériás üdvöske N78 névre hallgat. Ez egy zenei modell, melyben az a legnagyobb dobás, hogy 24 óra zenelejátszási idővel rendelkezik. Szolgáltatáskínálatával ezt leszámítva sincs semmi gond, Symbian operációs rendszert futtat, kijelzője 2,2 hüvelyk átlójú, QVGA felbontású, van benne GPS, WiFi, Bluetooth, a Carl-Zeiss optikás kamera 3,2 megapixeles, a gyári tartozékok között pedig szerepel egy 2 GB-os microSD kártya.

Az említett készülékek mellett két további készüléket mutattak be Barcelonában, a 6220 Classic-ot, valamint a 6210 Navigatort. Előbbi egy visszafogott külsővel és 5 megapixeles kamerával rendelkező HSDPA-képes modell, utóbbi pedig egy navigációra kihegyezett cucc, melyből a kiállított verzió rendkívül lassan tette a dolgát, úgyhogy minket - egyelőre - nem igazán győzött meg.


Nokia 6220 Classic


Nokia 6210 Navigator


Sagem

A Sagem standjának megtekintése után egy dolgot bizton állíthatunk: a cégnél felvettek pár új designert, vagy legalábbis megtriplázták az ottaniak fizetését. Új készülékeik egytől egyig jól néznek ki, egy kivételtől eltekintve viszont továbbra is az abszolút low-end kategóriában indulnak - ott viszont jó eséllyel.

Az egyetlen kivétel a My721X, azonban ő sem tudott sokkal feljebb mászni. 3 megapixeles, fixfókuszos kamera, fém készülékház, QVGA felbontású kijelző, Bluetooth, fejlett zenelejátszó képesség, címszavakban így lehetne összefoglalni a meglehetősen pofás készüléket.


Samsung

Az összes gyártóé közül a Samsung standja tetszett nekünk a legkevésbé, a "ne fotózz" szabály betartatásával komoly gondban voltak, de persze ez az új készülékeiket nem befolyásolja. A nagyágyú az U900 Soul volt, 12,9 mm vékony fém készülékház, 5 megapixeles kamera, 7,2 Mbps-os HSDPA, érintésérzékeny OLED kijelző, mint navigációs szerv. A kezelhetőséggel volt némi gond, de ezt leszámítva tényleg nem rossz készülék, bár annyira nem voltunk tőle oda, mint amennyire a Samsung szerette volna - a Soul volt ugyanis a legjobban hirdetett készülék, óriásplakátok szerte Barcelonában.

A másik újdonság, a G810 már inkább lenyűgözött minket. A G800 testvéréről van szó, mely 5 megapixeles kamerával büszkélkedhet. Azonban nem ez a legfontosabb tulajdonsága, hanem a Symbian S60 9.2 operációs rendszer, a készülék tehát az N95/N96 ellenfele kíván lenni. Utóbbi viszont lehet, hogy egy túl nagy falat lesz neki, mert bár a G810-ben is van WiFi, GPS és Bluetooth, belső memóriája közel sem akkora, mint a finn modellé. Azért bízunk benne, hogy a gigabájtok nem jelentenek mindent, és az igényes, fém készülékházba bújtatott Samsung modell is sikeres lesz.


Sony Ericsson

A legtöbb új készüléket a japán-svéd gyártó mutatta be egy igencsak félresikerült sajtótájékoztatón. A legnagyobb durannás az X1, alias Xperia volt, mely egy 3 hüvelykes WVGA (800 x 480 pixel) kijelzővel ellátott, Windows Mobile alapú készülék. Megkérdeztünk egy illetékest, és a készüléken Windows Mobile Professional operációs rendszer fut, nem pedig egy CE kernelen alapuló egyedi környezet, ennél fogva - bár ezt a gyártó nem mondta ki, de - az X1 egy PDA-telefon. A külsővel nincs gond, a QWERTY billentyűzet is használhatónak tűnik, azt viszont nem tudni, hogy pontosan mikor jelenik meg a készülék.

Ha Sony Ericsson, akkor Walkman, azonban ilyen típusú készülékből a gyártó furcsa mód csak egyet mutatott be, a W980i-t. A kereken 100 grammos készülék az FM-transmittert kivéve semmi lényegi újítást nem kapott, de a kifinomult elődöket ismerve ezen nem kell csodálkozni. HSDPA-támogatás van, a belső memória 8 GB-os, az előlapon található 3,2 megapixeles kamera viszont sajnálatos módon fixfókuszos, ebből a szempontból tehát a Sagem My721X-el van egy szinten, ami elég szomorú.

Bemutattak továbbá két G szériás modellt, melyek mindössze kamerájuk felbontásában (G900 = 5 megapixel, G700 = 3,2 megpixel, mindkettő autofókuszos) és a WiFi meglétében (csak a nagyobb modellben van) különböznek . Közös jellemzőjük a 2,4 hüvelyk átlójú érintőkijelző, a Symbian UIQ 3 operációs rendszer, HSDPA-támogatás, valamint az új felhasználói interfész.


Sony Ericsson G700 és G900

A gyártó a felsoroltakon túl további három készüléket mutatott be: a Z770 egy elméletben internetezésre kihegyezett, gyakorlatilag viszont semmi lényegi újítást nem hozó kinyitható modell, a C702 és C902 pedig két Cyber-shot modell, előbbiben GPS is helyet kapott, utóbbi vékony és 5 megapixeles.

Pocket PC-k

HP

A HP-nál egy, azaz egy új készülék volt látható, az iPAQ 614 Business Navigator. Egy Windows Mobile 6 Professionalt futtató, 520 MHz-es Marvell processzorral ellátott kombókészülékről van szó, mely 2,8 hüvely átlójú QVGA kijelzőt és 3 megapixeles, autofókuszos kamerát kapott. Mint a nevéből is látszik, navigációra alkalmas eszközről van szó, a beépített GPS-vevő típusát azonban egyelőre homály fedi, annyit tudni csak, hogy aGPS chipről van szó. A WiFi-vel és Blutooth-szal ellátott készüléket nem lehet aprónak nevezni, tömege 145 gramm, mérete 60,3 x 17,5 x 11,7 mm.


HP iPAQ 614 Business Navigator


HTC

Az idei kiállítás legnagyobb csalódása a HTC volt. Ők is egy új készüléket mutattak be, az átlagosnak is csak erős jóindulattal nevezhető Pharost. Egy 200 MHz-es TI OMAP processzorral ellátott, meglehetősen butácska készülékről van szó, mely se WiFi-t, se 3G támogatást nem kapott, GPS viszont van benne.


HTC Pharos


i-Mate

Az i-Mate standján végre személyesen is megnézhettük az új Ultimate készülékeket, melyekről oly régóta csicseregnek a madarak. Meg voltunk elégedve: a 8150 és a 9502 két VGA kijelzős gép, előbbiben 520, utóbbiban pedig 400 MHz-es processzor üldögél. A RAM/ROM páros mérete mindkét gépben 128/256 MB, a kamera a QWERTY billentyűzetes 9502-ben 3, testvérében pedig 2 megapixeles. Közös jellemzőjük továbbá a HSDPA-támogatás, a Windows Mobile 6 Professional operációs rendszer, a 802.11b/g kompatibilis WiFi. GPS-t és TV-kimenetet viszont csak a nagyobbik modellben találunk, ellenben FM-rádió csak a 8150-be került.


i-Mate 8150


i-Mate 9502

A 8502 nevű modell szintén meglehetősen impresszív specifikációval rendelkezik. Kijelzője ugyan csak QVGA felbontású, de erős hardvert kapott: 400 MHz-es processzor, 128 MB RAM, 256 MB ROM. Kommunikációs képességei hiánytalanok, támogatja a HSDPA-t, van benne WiFi, Bluetooth, GPS-vevő. A kamera 2 megapixeles, az extrák között pedig megtaláljuk a TV-kimenetet. Az egyedüli gond vele, hogy az Ultimate sorozat többi tagjához hasonlóan meglehetősen nagydarab, tömege 140 gramm.


i-Mate 8502

Az Ultimate gépek mellett egy alsókategóriás masinát is szemügyre vehettünk. A 110 grammos JAMA 101 specifikációja a következő: Windows Mobile 6 Professional, 300 MHz-es Samsung processzor, 64 MB RAM, 128 MB ROM, 2,4 hüvelykes QVGA kijelző, Bluetooth, 2 megapixeles kamera.


i-Mate JAMA 101


Palm

A Palmnak nem volt külön standja, a szépen berendezett kis épületükben viszont az újságírok megtekinthették a két újdonságukat, a Centrot és a Treo 500v-t. Igényes külsejű, átlagos tudású készülékekről van szó, előbbin PalmOS 5.4.9., utóbbin pedig Windows Mobile 6 Standard fut.


Treo 500v


Centro


Toshiba

A Toshibánál két Pocket PC-t láttunk. A G910 kialakítása a Nokia kommunikátorokra emlékeztet, belső kijelzője 3 hüvelyk átlójú, WVGA felbontású, kamerája 3,2 megapixeles, van benne WiFi, Bluetooth, továbbá HSDPA-kompatibilis. 520 MHz-es Qualcomm CPU-ra épül, található benne beépített GPS, szóval sokat tud. Az egyetlen gondja, hogy nem épp apró, tömege 183 gramm, mérete 117 × 64 × 19,8 mm.


Toshiba G910

A másik masina G810 névre hallgat. Egy letisztult, elegáns külsővel rendelkező, vékony Pocket PC-ről van szó, mely 400 MHz-es processzort, 128 MB RAM-ot és 256 MB ROM-ot kapott. Kijelzője QVGA felbontású, 2,8 hüvelyk átlójú, van benne GPS, WiFi, Bluetooth, támogatja a HSDPA és HSUPA technológiákat, ígéretes kis kütyü.


Toshiba G810

Minden más, összegzés

Mint azt a bevezetőben már említettem, navigációs megoldásokkal csak elvétve találkoztunk. A nagy halak közül egyedül a Garmin volt kint, ők egy nem működő Nüvifont nyomtak az orrunk elé, hát, kicsit belehúzhatnának.


Garmin Nüvifon

Csupán egy cég van hátra, ők viszont annál érdekesebbek: modu. A róluk szóló írásunk heves vitákat váltott ki a fórumban, van, akinek tetszik (közéjük tartozunk mi is), mások szerint értelmetlen hülyeség. Helyhiány miatt csak röviden írnám le a dolog lényegét, akit bővebben is érdekel a dolog, az ide kattintva tájékozódhat. Egy olyan, gyufásdoboz méretű mobiltelefonól van szó, melyet berakhatunk a hozzá készített, ún. jacketekbe, melyek gyakorlatilag saját memória és GSM-modul nélküli telefonok, amik csak a moduval működőképesek. A cég elképzelése az, hogy van egy modunk és rengeteg jacketünk, melyek közül mindig az igényeinknek épp megfelelőt használhatjuk. Pár példa: GPS-jacket, MP3-jacket, kamerás jacket, stb.


Összefoglalás

Sokan már évek óta azt gondolják, hogy a mobiltelefonok fejlődése meg fog állni, hiszen már nincs olyan új funkció, amit bele lehetne pakolni egy ekkora masinába. Pedig ahogy a Mobile World Congress-en is láttuk, bizony még mindig van. A nagyobb gyártók az érintésérzékeny felhasználói felületek irányába mozdulnak, az LG elég eredményesen ugrotta át az akadályt, a Nokia Series60 platformját pedig meg kéne néznünk egy mobiltelefonon, működés közben ahhoz, hogy nyilatkozni tudjunk róla. A Samsung nem igazán strapálja magát ezzel az érintésérzékeny dologgal, ők jól megvannak az igényes csúszkás telefonjaikkal. A Sony Ericsson ezen a téren egy kicsit le van maradva, továbbra sem mutattak be ujjal vezérelhető rendszert, bár az Xperia még okozhat meglepetéseket. A Motorola szemmel láthatóan próbál életben maradni, reméljük, hogy sikerül nekik, az E8 nem tűnik rossz készüléknek, a Z10 pedig nekünk ugyan nem tetszik, de tartalmaz hasznos újításokat.

Multimédiás téren több dolog is tisztán látszik. Egyrészt a nagy gyártók folytatják a megapixel-csatát, az 5-öt mostmár mindannyian elérték, csak remélni merjük, hogy itt megállnak és inkább más, szerintünk sokkal fontosabb dolgot fognak csiszolgatni. Másrészt megállíthatatlanul jön a mobil tv, a Qualcomm-nál láthattuk az Egyesült Államok piacára szánt MediaFLO-t, a készülékgyártók pedig igyekeznek valamilyen szabvánnyal kompatibilis eszközt piacra dobni.

A PDA-telefon kombók piacán minden eddiginél nagyobb dömping várható, a HTC-nek tehát nem árt felkötnie a gatyáját. Az Asus az M930-al ugyan csalódást okozott, de a P750 így is nagyot üthet. Az i-Mate és Toshiba készülékek nagyon ígéretesek, utóbbi cég úgy tűnik komolyan gondolja, hogy visszaszerzi a mára kissé megkopott hírnevét.

A kép persze még nem teljes, azt viszont megígérhetjük, hogy a március elején megrendezésre kerülő CeBIT után egy hasonló cikkel jelentkezünk.

Bocha

Azóta történt

Előzmények

  • Mobilok 2008-ban

    Mire számíthatunk jövőre? Mi az, amit biztosan tudunk, mi az, ami csak tipp?