Külső
A készülék egyszerű, mondhatni puritán dobozban érkezik, igaz a dobozon vágtak egy nyílást a tervezők, így ezen keresztül kinyitás nélkül látható a telefon. Ez jó döntés volt, hiszen még a legelvetemültebb ellendrukkernek is el kell ismernie: elegáns darab lapul a lila-fehér csomagolásban.
A tüzijáték a dobozon belül nem folytatódik: a készüléken kívül mindössze egy töltő található. A hírek szerint az alapcsomag része még a használati útmutató és a CD is a szinkronizációs szoftverrel, de valljuk be, ez azért nem egy középkategóriás telefon átlagos alapkészlete. Hiányzik az adatkábel, headset és a memóriakártya is.
Lássuk a telefont! Szép, elegáns, kicsi. Az előlap alumíniumot és magnéziumot tartalmaz, ami eleganciát sugároz, ráadásul, ha elromlana a vaku, simán meggyújthatjuk az előlapot, lesz ott villanás rendesen. Viccet félretéve, igazán kecses kis slidert sikerült alkotni. A gyárnak is ez volt a célja, a tájékoztatóban utalnak arra, hogy egy kávézóban az asztalra téve minden szemet magára vonz. Ez igaz is lehetett volna egy éve, ezzel a kinézettel, ezzel a tudással egy évvel ezelőtt még a visszatérés sem lett volna lehetetlen, mostanra azonban semmiben nem nyújt olyat, amit mások ne vetettek volna már be.
Becsukva kicsi. A gombok fémnek mutatják magukat, csakúgy, mint az előlap, ám ez utóbbival szemben itt már szemfényvesztéssel találkozunk, még akkor is, ha ügyesen csaltak vele – ez bizony műanyag. Nincs az ujjunknak kapaszkodó, aminek segítségével a kinyitást megoldhatnánk, jobb híján a navigációs gyűrű peremét használhatjuk, vagy a kijelzőt, de az ugyebár nem mutat jól összetapogatva. A nyitómechanika példás, könnyen mozog, rugó segíti (félautomata fegyverrel van dolgunk). Nem annyira jó, mint az SL75-ben, ami számomra az etalon, de közel van hozzá. Itt síneken csúszik a mechanika, ez kinyitás után a készüléket megfordítva látható jól, ahogy a csavarok is, ami nem volt jellemző eddig a Siemensre.
Járjuk körbe a telefont! Elöl a négyirányú navigációs gyűrű, benne az OK funkciójú gomb, két gyorsbillentyű, valamint a zenelejátszáskor használatos gombok. Igen, ez működik a háttérben is. Bal oldalt a hangerőgomb, jobb oldalt egy ugyanolyan formájú, kétfunkciós billentyű. Ennek egyik iránya a fényképezőgép exponáló gombja, valamint alaphelyzetben hosszan taposva a vaku, azaz segédfény be/kikapcsolásáért felelős eszköz, tehát egy bónusz elemlámpát is kapunk. A másik irány – hosszas nyomozás után – egy telefonszám gyorstárcsázására alkalmas, igaz, ha automata billentyűzárat alkalmazunk, akkor semmit nem nyerünk vele. Hátul egy 1,3 megapixeles optika található segédfénnyel, tükörrel, a készülék tetején pedig a hátlap leszedéséhez hozzásegítő pöcök látható. Az adatcsatlakozó oldalra került, az eddigiekkel nem kompatibilis „nano” névre hallgató fejlesztés. Sajnos semmi nem védi a portól. Két hangszóró került a készülékbe, az egyik az előlapon található rács mögött, ennek egy plusz kivezető nyílást vágtak a telefon tetején, valamint egy másik hangszóró található a hátlap alatt is. Ez azt is jelenti, hogy elbuktuk a „befogom a hangszórót” típusú mozdulatot. Vagy némítunk, vagy legyen nálunk egy pohár víz a hang elnémítására. Az általános összeszerelési minőség elsőrangú, nem recseg-ropog a ház még erősebb nyomogatásra sem. Van egy állapotjező LED a kijelző felett, ez mindenféle villogásra képes a jó öreg Ericsson emlékére (netán kiárusították a megmaradt LED-eket?). Kinyitva a készüléket a hagyományos, németes, katonás rendben sorakozó gombokat találjuk, ezüstre fényezett gumírozott anyagból. A nyomáspont határeset, itt most kihagyták az EF81 Motorolás remake-jét.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
