Új hozzászólás Aktív témák

• #46579 Bad Pritt nagyúr

  Új Válasz 2014-07-26 15:20:24 #46579

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Bad Pritt

  nagyúr

  The Dark Knight Rises

  Biztos nektek is volt már olyan, mikor izgalommal telve vártatok egy eseményt, legyen az nyaralás, esküvő, gyermek születése, bármi, és miután eltelt, akaratlanul is szomorúan tekintetek vissza erre az időszakra, hisz olyan jó érzés volt ilyen felfokozott hangulatban várakozni, tervezni, töprengeni. Számomra (sok más élmény között persze) a Sötét lovag: Felemelkedés hozott egy ilyen időszakot és egy ilyen filmet, melynek emblematikus utolsó képsora után akaratlanul is majdnem megkönnyeztem azt az irgalmatlan, vegytiszta epikusságot, amit a három Sötét lovag film képvisel számomra és az IMDb jámbor népének szavazatai alapján sok millió más ember számára is.
  Pedig nem tökéletes film a Felemelkedés, sőt, talán itt bicsaklik meg legtöbbször a Nolan gépezet, de most, napra pontosan két év távlatából, a hype-tól és előzetes reményektől és vágyaktól elhomályosult itélőképességtől mentesen csak az maradt meg, ami a film valója: Batman küzdelmének, végső áldozatának és Bruce Wayne megbékélésének utolsó állomása ez, ahol szembe kell szállnia legádázabb ellenfelével és rá kell jönnie, mi is az ára annak, hogy valaki valóban hőssé váljon a közösség szemében.
  Persze nem lehet elmenni amellett, hogy habár számomra egy kedves emlék a két évvel ezelőtti nyitány, másoknak a gyász évfordulója a július 20-ai amerikai premier napja: az elmondhatatlan várakozást, mai napig egyedülálló hype-ot beárnyékolta a coloradói Aurora multiplex mozijában történt lövöldözés, melynek során 12 ember vesztette életét és mely örökre megbélyegezte a Felemelkedést. Viszont én nem erről akarok írni, de az emlékezés tisztelete megköveteli, hisz a készítők akaratán kívül ez a tragédia is hozzájárult sajnos a film presztízséhez, ahogy Ledger halálát sem lehet elvonatkoztatni a 2008-as epizódtól.
  De mit is látunk az utolsó felvonásban? 8 év telt el Harvey Dent halála óta, Bruce Wayne visszavonultan él, Jim Gordon leköszön, Batman pedig eltűnt, ám szükség sincs rá: Dent halálában is előrevitte az igazságszoltátatás intézményét Gothamben, a bűnözést megfékezték, úgy tűnik békesség honol a városban. De csak úgy tűnik: egy kegyelmet nem ismerő, minden korábbinál erősebb gonosz kezd előtünni a sötétből, Gothamnek pedig utoljára szüksége van az éber védelmezőre, amit a sötét lovag testesít meg.
  Bane-re viszont nincs felkészülve sem a város, sem pedig Batman. Nolan legnagyobb húzása az ellenfelek kiválasztása volt mindhárom film során, az én véleményem pedig az, hogy Bane abszolút kiemelkedik közülük, az ő karakterében és tetteiben nyoma sincs Joker kaotikus szertelenségének, vagy R'as al Ghul fennkölt arisztokráciájának: egy pragmatikus, intelligens fanatikus, olyan eszközökkel, amik minden téren egyenrangúvá, sőt, felsőbbrendűvé teszik Batman ellenében. Már a nyitójelenettel Nolan úgy helyezte el Bane-t a képzelt térképen, hogy a néző tisztában legyen vele, ha ez az ember elér Gothambe, ott kő kövön nem marad, minden tűzbe borul. A repülőgépes szöktetés ügyes húzás volt a rendező részéről, hisz akaratlanul is eszünkbe juthatott az előző rész hong kongi jelenete, ami egyszerű cirkuszi mutatvánnyá degradálóik Bane akciója után, de ez az első összecsapásukig igaz kettejükre: a maszkos gonosztevő mindig egy lépéssel a denevér előtt jár, teljes letámadást intéz Bruce Wayne, Batman és Gotham ellen és most végre láthatjuk azt is, miként teszi mindezt, nem csak úgy hipp hopp! jelennek meg bombák kórházakban meg kompokon.
  Az összecsapás Batman és Bane között pedig irgalmatlanul fájdalmas. Nem azért tartom a legjobb párharcnak, mert olyan látványos vagy jól megkoreografált (bár az), szimplán a mögöttes tartalom miatt: Wayne arroganciája ütközik Bane határtalan önbizalmával és fanatizmusával, aminek borítékolható az eredménye, hisz gondoljunk bele, egy olyan megtört ember, aki pár nappal azelőtt járni sem tudott bot nélkül, kiáll egy nála sokkal erősebb harcos ellen, aki forradalmakat robbant ki Afrikában, láthatóan nem érez félelmet és mint kiderült, fájdalmat sem. Maga a küzdelem pedig már a nézőnek fáj, ahogy Batmanen eluralkodik a kétségbeesés, ordít, nyög, hasztalan próbálkozásaival szemben Bane minden egyes mozdulata csak arra irányul, hogy kárt okozzon, minden ütése és rúgása nyomán csont reped, izom zúzódik, teljesen megalázva, majd végül kettétörve a denevért, végleg eltüntetve Gothamből, hogy tervét folytathassa. Tom Hardy karaktere, habár igencsak más, mint az eredeti Bane, maga a megtestesült iszonyat és nem csak Batman számára: érdemes olvasgatni amerikai, főleg new yorki írásokat a filmről, sok helyen tetten érhető az a nemtetszés, amit a terroista Bane iránt éreznek, hisz mindenféle gond nélkül vette át az irányítást Gotham fölött, amit ugye mindenki kedvenc Manhattan szigete "játszott" ebben a részben és ami elég nagy félelme Amerikának a valóságban 9/11 óta. Ez a következő pont, ami miatt Bane az etalon számomra, ha elvonatkoztatunk a maszktól, egy nagyon is hihető gonoszt kapunk, aki nem tarka színes göncökben jár, hanem golyóálló mellényben és katonai precizitással tervezi meg akcióit, de nem mindenható ő sem: érdemes megfigyelni, hogy a csatornabeli küzdelem során ő volt az, aki nagy magabiztossággal vonult Batman ellen, míg a végső párharc során a szerepek megcserélődtek: Wayne önbizalma visszatért, Bane pedig láthatóan elbizonytalanodott, aminek meg is lett az eredménye.
  A történetről nem igazán akarok írni, mert furcsa ezt mondani, de nem ez a lényege a filmnek, sokkal inkább az a gondolat, amit még az első részben fogalmaztak meg, Thomas Wayne és R'as al Ghul gondolatai külön, de mégis egyként értelmezhetőek: lényegében azért zuhanunk le, hogy utána felmászhassunk és ha Batmanként mászunk fel, akkor tuti, hogy legendává válunk. Ez tulajdonképp az egész trilógia alaptétele, Wayne folyamatos küzdelme Batmanként és civilként, a veszteségek kezelése és utána a talpraállás, az a küzdés, ami Batmanné teszi őt, nem a maszk, nem a kütyük, sokkal inkább az akaraterő és folyamatos küzdelem minden vereség ellenére, amitől ő végül legendává magasztosul. Ehhez kapcsolódik persze a trilógia egyik legjobb jelenete, a börtönből való kijutás, ami egy faék egyszerűségű szimbolikával mutatja meg, mi is a lényege ezeknek a filmeknek.
  Ugyancsak nem fogok írni a film technikai oldaláról, elég annyi, hogy tökéletes, a végső harc és üldözés pedig a valaha készített egyik legjobb, feszültséggel teli, okosan vágott jelenetsor. A zenéről szándékosan nem írtam az előző filmnél, mivel elég érdekes koncepciót alkalmazott Zimmer és Newton-Howard az első kettőnél, majd a harmadik részre Zimmer egyedül: teremtettek egy alapot az első filmmel, amit aztán továbbgondoltak a második részre, ráhúzták Joker témáját, majd megint másképp vitte tovább a harmadik részben a zeneszerző, Bane témájával, új hangszereléssel és még epikusabb kivitelben. Számomra az egyik legerősebb jelenet volt, mikor a tőzsdei üldözés során Bane megfordul és Batmannel szembekerül, az alap Batman témát pedig hirtelen felváltja hirtelen a deshi basara, előrevetítve kettejük párharcát. Zimmer talán legnagyobb munkája a sötét lovag trilógia OST-je, kiemelkedő teljesítmény még tőle is mind a három.
  Ugyanakkor, mint írtam az elején, vannak hibái a filmnek: Wayne gőgössége kissé karakteridegen az előző két rész fényében, a film közepe pedig valóban leül, a börtönnel és a gothami eseményekkel nem sikerült kitölteni azt a közel fél órás időintervallumot rendesen. A két női főszereplő közül Selina Kyle kicsit visszás számomra, hisz úgy kéne kedvelni, hogy nincs igazából kedvelhető tulajdonsága a film végéig, sőt, ő csalta tőrbe Batmant, Miranda Tate karaktere pedig szintén a film végén ugrik hatalmas minőségben, addig (valószínűleg szándékosan) kevés teret kap. Gordon és Fox hozza a szokásos formáját, megbízható mellékszereplői voltak végig a sorozatnak, Blake engem annyira nem zavart, mint másokat, ki volt dolgozva a karaktere rendesen és szerintem méltó a palástra, csak kicsit ki kell kupálni. Alfred még egy furcsa szerzet, hisz olyan dolgokat pedzeget, amik az első részben nem zavarták, de érthető dramaturgiai döntés volt az ő szerepét aggódóra venni, ám kiírni a film nagyrészére szerintem elég nagy baklövés, például ő is jól jött volna a fent említett középső részletbe.
  De ezek tényleg csak apróságok, nevetségesen jelentéktelen részletek, ha az egész trilógia epikusságát és összeszedettségét figyeljük. Mindennek és mindenkinek helye van, külön dicsérendő, hogy a harmadik film végefelé utalnak vissza a Kezdődik! első fél órájában elhangzott mondatokra, bízva a nézők emlékezetében. Bane Jokerhez hasonlóan uralja a vásznat, számos ikonikus jelenetet kapva és mozdulatot kapva, amiket felsorolni is nehéz lenne, Batman pedig elfoglalta végre méltó helyét Gothamben. Külön érdemes belegondolni abba, hogy milyen gyászos képet is fest le a szerelem és szeretet beteljesüléséről ez a film, lévén sem R'as al Ghul, sem Dent, sem Bane, de még Wayne sem tudta megtartani, akit szeretett és ha belegondolunk, mindegyikük érzése katalizátor volt a trilógia valamely részének eseményeihez. Ezért is fontos az utolsó, Wayne-t mutato jelenet.
  A Felemelkedés vége pedig szerintem méltó lezárást ad minden idők egyik, ha nem a legjobb trilógiájának. Tíz éve senki nem gondolta volna, hogy pont Batman lesz az, aki olyan filmeket kap, amik nem csak, hogy a megtépázott ázsióját emelik a legmagasabb szintre, de referencia pontot is teremtenek, olyan blockbustereket adva, amik a drámák legjobb vonásait is magukon hordozzák.
  Sokan nem értik, miért kell egy filmet megtapsolni, hisz nincs ott senki, aki hallhatná azt: de van olyan, hogy a mély tisztelet egy alkotó iránt (Gran Torino), vagy az önfeledt szórakozás (The Lego Movie) egyszerűen megköveteli, de akad olyan is, néha, amikor az egész moziterem egy emberként, állva tapsol meg egy produkciót, nem a készítők, hanem önmagunk, a saját véleményünk kinyilvánítása miatt. Így születnek a legendák.

  

  Végül néhány érdekességgel zárnám írásomat:

  Hans Zimmer - Aurora: A mester alkotása a tragédia emlékére, az egyik Felemelkedés-beli zenei témát továbbgondolva.

  Bane's voice before and after: A negyedik M:I film IMAX vetítései előtt bemutatták a repülőgépes jelenetet, ahol a nézők arra panaszkodtak, hogy nem lehet érteni Bane mondandóját, így végül stúdióba vonultak és újra felvették.

  Epic Retrospective: Az egyik legjobb Youtube-ra felkerült montázs, 10 percben meséli el a trilógia történetét, tökéletesen vágva és időzítve. Zseniális.

  [ Szerkesztve ]

  Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.

Új hozzászólás Aktív témák