Hirdetés
-
A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
it Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére.
-
Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
ma Megnéztük, hogy tényleg okosóra lett-e a Huawei fitnesz karperecéből.
-
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
-
Mobilarena
DIGI internet Gyakran Ismételt Kérdések
(Kattints az Összefoglaló kinyitása feliratra!)
Utolsó frissítés: 2024. február
Új hozzászólás Aktív témák
-
D@niel
addikt
válasz DonMaster #60863 üzenetére
ahogy írtam korábban, 100-as nettel eddig azt az eredményt kaptam wifin amit ilyenkor várni lehet, kiegészítésképpen: letöltés legtöbb esetben 10 mega volt
most 40-es sebességet mérek (letöltés 4-5 között), azután, hogy elvileg 3x gyorsabb a net (router 300-as)
ebből kifolyólag inkább a központnak lehet igaza, hogy várjak egy napot, mérjek rá újból, hiszen még nem váltott át a szolgáltatás
ahogy mondta is, hogy még a 100-asat látja a gépben
érdekes lenne - és persze kellemetlen - hogy ugyanazon körülmények között (vagyis szintén 300-as routerrel), sőt, jobb kábellel (hiszen ez már optikai) fele olyan sebesség jön kiszerintem a laptop + tv wifis szempont alapján összehasonlítani nem ugyanaz, de ne menjünk tovább ezen a vonalon
[ Szerkesztve ]
𝕧𝕒𝕡𝕖 bemutatók, kedvezmények: facebook.com/Dan1el1031
Új hozzászólás Aktív témák
Olvasd el az összefoglalót!
Társtopikok:
● DIGI kábel TV
● DIGI Mobil
● DIGI műholdas TV
● DIGI vezetékes telefon
Router kérdésekkel ezekbe a topikokba fáradjatok!
● Milyen routert?
● Router gondok
- Melyik tápegységet vegyem?
- Diablo IV
- iPhone topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI Mobil
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
- Bomba ár! Asus VivoBook X412F - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 650 G5 - i7-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L380 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Asus VivoBook S410U - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 450 G3 - i7-6G I 8GB I 256GB SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gar!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest