Hirdetés

WP blog: Új Disney játékok a láthatáron

A Disney által fejlesztett játékok általában jó szórakozásnak minősülnek, a témaválasztás (azaz átlalában a vállalat animációs filmjei) miatt pedig rengeteg emberhez eljutnak az alkalmazások. Mai cikkünk apropója, hogy a cég három Windows Phone alapú szoftverrel jelentkezett a napokban. Mindhárom játékban közös, hogy kizárólag Windows Phone 8 alapú eszközökre érhető el, azaz a Windows Phone 7.8 verzióval telepített telefonokra nem lehet beszerezni őket.

Az első versenyző az egyetlen, mely nem egy animációs film alapján készült, ám ennek ellenére talán a legnagyobb népszerűségnek örvend mindhárom közül. A Where's My Water széria második részéről van szó, melynek személyében egy logikai játékot tisztelhetünk. A fizikára nagymértékben építő feladványok több, mint száz szinten keresztül várják a vállalkozó lelkű játékosokat, mindezt ráadásul ingyen, letölteni ezen a linken lehet.

A második kiszemelt a Wreck-It Ralph filmet vette alapul, mely Magyarországon a remekül hangzó Rontó Ralph címre hallgat. A program stílusát nem könnyű behatárolni, az alkalmazás ugyanis öt minijátékot tartalmaz, melyek mindegyike szerepelt az említett filmben is; többek között autóverseny, hegymászás, repülőszimulátor és akciójáték is helyet kapott a repertoárban. A program ára 235 forint, ezen a linken lehet beszerezni.

Végül, de nem utolsósorban következzen a Monsters University, melynek alapjául szolgáló animációs film Magyarországon a Szörny Egyetem címet kapta. Egy ügyességi játékról van szó, mely két móddal, több karakterrel és remek grafikával támad. A szoftver ára szintén 235 forint, letölteni errefelé lehet.