Windows Store – nagyobb nyereséggel

A jövő év második felében debütáló Windows 8 platform egyik legfőbb attrakciója az integrált alkalmazásbolt lehet, mely ARM-alapú internettáblák és Intel processzorok köré épülő asztali számítógépek és laptopok számára egyaránt kínál majd szoftvereket. A Microsoft korábbi tervei szerint a mobiltelefonos megoldásokhoz hasonlóan itt is a nyereség 30 százalékát szerette volna bezsebelni a fejlesztőktől, ám a legújabb nyereségmegosztásos modell szerint ha egy adott alkalmazás 25 000 dollár feletti forgalmat generál, akkor már csak 20 százalék lesz a terjesztési költség. Egyelőre nem tudni, hogy a Windows Phone fejlesztők számíthatnak-e hasonló könnyítésekre, de a Windows 8 táblagépek térnyeréséhez mindenképp szükséges a jó szoftveres ellátottság.

Előzmények

Hirdetés