Windows Phone – Kínában is

Hirdetés

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően elsőként Kínában vált elérhetővé a Windows Phone 7.5 Refresh operációs rendszer, melyet korábban „Tango” belső néven ismerhetett meg a nagyérdemű. Az új platform a helyi igényeknek megfelelően egyszerűsített kínai írásjelek megjelenítését és bevitelét is lehetővé teszi, ám a Peaple Hub szolgáltatásai közül kimaradt a Facebook, Twitter és LinkedIn integráció, melyek helyét egyelőre a helyi Sina Weibo, Tencent és Renren sem vette át. A kínai piacon debütáló készülékek közül az első a HTC Eternity lett, mely 4,7 hüvelykes, 480x800 képpontos kijelzőt, 8 megapixeles kamerát, 1,5 GHz-es egymagos processzort, 512 MB RAM-ot, 16 GB belső tárhelyet és 1600 mAh kapacitású akkumulátort kínál egyetlen alumínium lemezből préselt burkolatban. A HTC készüléke mellett rövidesen a Nokia Lumia 610 és egy új ZTE modell is piacra kerül, melyek szintén a helyi piaci igényeknek megfelelően kerülnek majd átalakításra.

Azóta történt

Hirdetés