A telefonok és internettáblák legnagyobb ellenfele minden kétséget kizáróan a víz, mely a készülék belsejébe jutva végzetes károkat okozhat. Létezik persze néhány olyan eszköz is, mely hosszabb-rövidebb ideig képes túlélni a vízitúrákat, ám az alant látható Toshiba „Regza Tablet” az első olyan, melyet lubickolás közben még tölteni is lehet. Az egyelőre csak prototípusként létező 10,1 hüvelykes táblagép mágneses rezonancián alapuló töltője a gyártó közleménye szerint nagyobb távolságban is hatékony energia átvitelt biztosít, bár az alant látható kép egyelőre csak néhány centiméteres hatótávolságra enged következtetni. A Toshiba közleménye szerint a „Regza” kereskedelmi forgalomban egyelőre biztosan nem lesz kapható, mivel a prototípus egyetlen célja a vízálló kialakításban és a vezetékmentes töltési technológiákban rejlő lehetőségek szemléltetése.
Vízálló táblagép vezetékmentes töltővel
Azóta történt
-
Toshiba EXCERIA – a leggyorsabb memóriakártya
Másodpercenként akár kilencven megabyte adat írására is képes a Toshiba legújabb SD kártyája.
-
Galaxy S III – vezetékmentes töltővel
A Samsung hivatalos tartozéka mellett a Zens egy szabványos Qi alapokon nyugvó saját megoldást is bemutatott.
Előzmények
-
Liquipel – vízlepergető bevonat mobilikra
A belső komponensekre felhordott nanotechnológiás bevonattal védi meg a telefonokat a Liquipel.
-
Pantech Element – vízálló LTE táblagép
Nyolchüvelykes vízálló internettáblával rukkolt elő Dél-Korea harmadik gyártója.
-
Olcsó és karcsú Toshiba táblák a láthatáron
A világ legkönnyebb és legvékonyabb tízhüvelykes táblagépe mellett egy olcsó ajánlattal is készül a Toshiba.
-
Toshiba Thrive - a második menet
Itt a legújabb Toshiba tablet, kétmagos processzorral, Honeycomb alapon. Vajon sikerült a gyártónak összeszedni magát a Folio 100 után?