Hirdetés

Vége az első mobilos filmfesztiválnak

A mintegy 300 pályázó videófilm közül Egri András „Én kérek elnézést” filmje nyerte a szakmai zsűri díját az első hazai Nokia Mobilfilmfesztiválon. A közönségdíjat Makovinyi András „Pénzforgatás” című filmje kapta.

Nokia különdíjat Takács Borisz „Kefe 2001”, Völgy különdíjat Holczer Tamás „Béjvaccs” című filmje kapott, míg Dán Gábor „Hihetetlen véletlen UFO felvétel” alkotásával a Godot Dumaszínház különdíjában részesült.

A Nokia NSeries támogatásával megrendezett első magyarországi mobilfilmfesztiválon a fődíj egy Nokia N93-as, a közönségdíj egy Nokia N73-as, míg a Nokia különdíj egy Nokia N70-es multimédiás komputer volt.

Dér Attila, a Nokia marketing igazgatója elmondta: „A mai modern készülékek rengeteg lehetőséget biztosítanak a telefonálás mellett, köztük a videók készítésére is. A fődíjként átadott Nokia N93-as készülékkel többek között akár DVD-hez közeli minőségű videófilm is készíthető! Nagyon örülünk annak, hogy sok lelkes mobilos filmkészítő adta be ötletes pályázatát az első magyarországi Mobilfilmfesztiválra, decemberben és jövőre is szeretnénk folytatni a fesztivált.”

A fesztiválra két témakörben lehetett filmeket nevezni:
a.) a Művészetek Völgye Fesztivál alatt készített film,
b.) bármely szabadon választott témában készített film.

Műfaját tekintve a film lehetett etűd, dokumentum, klip, reklám, akció, montázs, riport, videoblog, animáció, celebrity, kandi, lomográfia és bármi egyéb.

A szakmai zsűri tagjai Jancsó Miklós, a zsűri elnöke, Rudolf Péter, Kamarás Iván, Ardai Tamás, Ferenczi György, Szőke András, Márta István, Sáfár Zoltán és Dér Attila voltak.

A győztes filmek megtekinthetők itt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés