Utolsó tangó Kaliforniában

Nyáron a Google bejelentette a fejlesztők számára ARCore névre hallgató kiterjesztett és kevert valóság platformját, illetve programozói csomagját, amelynek a célja a speciális hardveres képességek helyett a megszokott és széles körben elterjedt kamerák és szenzorok használatának, illetve a fejlettebb szoftverkörnyezetnek az összekapcsolása a tömegek számára elérhető eredményekért. Ezzel világossá vált, hogy az évekkel korábban szárba szökkent Project Tango napjai meg vannak számlálva, és ezt a kaliforniai óriás most konkretizálta: 2018. március 1-jén leáll a platform támogatása.

Azért nem kell AR-zsebkendőért szaladni: a Tango keretében szerzett tapasztalatokat a Google átemelte a sokkal szélesebb közönségnek szánt ARCore-ba, a fejlesztők is könnyedén válthatnak a potenciálisan jóval több okoskészülékre elérhető kezdeményezésre, és egyébként is: ki ne akarna Stranger Things vagy Csillagok háborúja karaktereket a telefon képernyője segítségével maga elé vetíteni? Legalábbis ezt kérdezi a felhasználóktól a Google, a válasz nyilván megosztó. A Pixel 2 telefonokra elérhetővé vált AR matricák mindenesetre elég érdekesek, mivel adott valamekkora interakció a tulajdonossal, aki telefonja képernyőjén keresztül saját környezetében futhat bele például rohamosztagosokba. Mindez nem több, mint egy korai demó az ARCore-ban rejlő képességekhez, az persze a jövő zenéje, hogy a fejlesztők mennyire ássák bele magukat a dologba.

A Tango keretében azért ennél komolyabb dolgokat is lehetett csinálni, erről Asus Zenfone AR bemutatónkban írtunk részletesebben. A másik ismertebb készülék a Lenovo Phab2 Pro volt, ám a Google kénytelen volt belátni: az extra lencsék és szenzorok miatt a Tango sose terjedt volna el széles körben, míg az Apple ARKit komoly konkurenciát állított, speciális hardverkövetelmények nélkül. Ezért is volt sürgető az ARCore támogatása teljes mellszélességgel, ezt pedig meg is lépték Kaliforniában.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés