A Windows 8.1 frissítés közeledtével a Microsoft sikeresnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető táblagép termékcsaládja is ráncfelvarrást kap, melyről néhány újabb információ került napvilágra. A Microsoft News értesülései szerint a Surface Pro 2 külsejét tekintve nem sokban különbözik majd elődjétől, ám az Intel Haswell Core i5 processzornak köszönhetően az üzemideje közel duplájára, vagyis olyan 6-7 órára emelkedik. A készülék emellett 4, illetve 8 GB RAM-mal is rendelhető lesz, valamint a hátoldalon található asztali támasz is átalakításra kerül. Az ARM processzor köré épülő Surface RT utódja egyszerűen csak Surface 2 néven érkezik a Pro verzióval azonos memóriakiépítéssel, viszont az asztali támasza két állásban is nyitható lesz. A Surface Pro 2 és Surface 2 a jelenlegi modellek árazását követi majd, a piaci premier időpontja pedig egybeesik majd a Windows 8.1 rendszerfrissítés érkezésével.
Surface 2 – Haswell processzorral
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Microsoft News
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
IFA 2013: Bemutatkozott a Toshiba Encore
Mérsékelt áron kezd a Toshiba négymagos processzorral szerelt nyolchüvelykes Windows 8.1 táblagépe.
Hír 46
-
A Surface 2 asztali támaszáról
A Microsoft levédette készülő táblagépének két állásban rögzíthető asztali támaszát.
Hír 13
-
Surface Pro 2 – Intel Haswell processzorral
Akár 512 GB belső tárhellyel is rendelhető a Microsoft teljes értékű Windows táblagépének második generációja.
Hír 26
-
Surface – számos méretben
Különböző méretű és eltérő képarányú készülékekről beszélt a Microsoft táblagépes részlegének első embere.
Hír 58
Előzmények
-
Surface Pro – 100 dolláros árvágás
A rövid távú helyi akciók után a Microsoft végül az Intel-alapú táblagépek listaárát is csökkentette.
Hír 87
-
Surface – egymilliárd dolláros veszteség?
Elemzők szerint a Microsoft hatalmas mennyiségű eladatlan raktárkészlettel rendelkezik az első generációs táblagépeiből.
Hír 126
-
Surface RT – Qualcomm processzorral?
A Microsoft új Windows RT alapokon nyugvó táblagépében várhatóan már nem NVIDIA processzor teljesít majd szolgálatot.
Hír 32
-
Készül a 9,7 hüvelykes Surface RT
Háromszáz dollár alatti árszegmensben debütálhat a Microsoft ARM táblagépének következő generációja.
Hír 47
Percről percre
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Felsőkategóriás analóg klaviatúrával készül a Lemokey
ph A viszonylag kompakt, fémházas típus egyebek mellett 8 kHz-es polling rate-et és variálható mountot kínál.
Folyami kavics ihlette az ASUS hordozható SSD házát
ph A legfeljebb 4 TB-os tárolót kezelő, két színben gyártott modell 10 Gbps-os Type-C csatlakozóval érkezik.
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Pszichológiai túlélő-horror lesz a Liminal Point
gp A játék egyelőre csak PC-re lett bejelentve, valamikor jövőre lesz a premier.
Visszafogott árazású, 300 Hz-es monitor az AOC gondozásában
ph A 68,58 cm-es képátlójú, sokrétű talppal szerelt megoldás az 1440p mellett tette le a voksát.
Tribe Nine - A hónap végén érkezik a teljes kiadás
gp A végső verzió PC mellett Android és iOS rendszerekre lesz elérhető.
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
gp Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.