Úgy tűnik, hogy az XPERIA X8 mellett a japán-svéd gyártó egy szintén Android alapokon nyugvó Walkman mobil bemutatására is készül, mely várhatóan Sony Ericsson Yendo néven kerül bemutatásra. Az alant látható sajtóképek tanúsága szerint az első Android alapú Walkman mobil nem sokban különbözik az X10, X10 mini vagy X8 modellektől, de vélhetően ezúttal az elsődleges funkció zenelejátszó lesz, mely mellé minőségi fülhallgatót is csomagol majd a gyártó. A szivárvány minden színében bemutatásra kerülő Sony Ericsson Yendo pontos specifikációja és várható ára egyelőre nem ismert, de a viszonylag kicsi kijelző és a telt színek arra utalnak, hogy a fiatalabb vásárlóközönséget szeretné vele megcélozni a gyártó, vagyis valószínűleg nem kell túlságosan elrugaszkodott árra számítani.
Sony Ericsson Yendo: Walkman Android alapokon?
Azóta történt
-
Sony Ericsson Yendo: Az érintőkijelzős Walkman
A korábbi pletykákkal ellentétben Android operációs rendszer nélkül került bemutatásra az első érintőkijelzős Walkman mobil.
-
Piacon a Sony Ericsson Yendo
Spanyolországban ötvenezer forint alatti áron került piacra a Sony Ericsson érintőkijelzős Walkman mobilja.
Előzmények
-
Android alapú Walkman a láthatáron
Júniusban kerülhet bemutatásra a japán-svéd gyártó első Android alapokon nyugvó Walkman mobilja.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

Aktív témák
- Battlefield 6
- Autóápolás, karbantartás, fényezés
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Robogó, kismotor
- Nagyon nem szokványos módon ment tönkre egy ASML gép Kínában…
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Építő/felújító topik
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...