Omnia W – internet megosztással

Hirdetés

A Samsung nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy valamennyi Windows Phone 7.5 alapokon nyugvó készülékére elérhető lesz a Microsoft 7.8-as verziójú frissítése, ám a WindowsPhone Italy jóvoltából egy újabb apró hírmorzsa is napvilágra került. A dél-koreai cég az Omnia W kapcsán az új funkciók közül a WLAN-alapú internet megosztásról is beszélt, vagyis a frissítést követően hálózati hozzáférési pontként is használható lesz a készülék. A szolgáltatás Android és iOS platformokon már régóta az alapfunkciók között szerepel, de a Microsoft először a Windows Phone 8 rendszerben tette azt elérhetővé. Az átdolgozott kezelőfelülettel és képernyőzárral érkező szoftvercsomag piaci premierjének időpontja továbbra sem ismert.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés