Hirdetés

Olcsó telefonokkal frissít a Huawei

Az Enjoy 20e rögtön kétféle variációban mutatkozott be, de egyik sem tűnik világverő ajánlatnak, legalábbis Európában.

A Nova 9 után a Huawei a belépő szegmensben elérhető kínálatát frissíti, Enjoy 20e néven érkezett egy telefon, ami rögtön kettő. Az eltérés a chipsetben keresendő, jön ugyanis egy MediaTek P35-tel szerelt változat (ami az ujjlenyomat-olvasón kívül szögre megegyezik az Enjoy 10e-vel), a másik variáns pedig a némiképp túlkoros HiSilicon 710A chipsetet kapja, ami ezek szerint még maradt a raktárban. Ebben a változatban 6 GB RAM és 128 GB belső tárhely található, a MediaTek lapkával szerelt masina csak 4 GB RAM-ot kínál.


[+]

A szoftverezettség is eltér, a HiSilicon chipsetet rejtő Enjoy 20e ugyanis már Harmony OS-t futtat, a Helio P35-tel érkező testvérmodell azonban Android alapokon nyugvó EMUI-val köszönti majd a júzert. Ez azt is előrevetíti, hogy inkább ez utóbbi terméket szánják európai forgalmazásba, lévén a Harmony OS-t felénk még csak táblagépekben merik ellőni, a telefonos kivitel egyelőre elsősorban a kínai modelleken látható.

Más szempontból a két termék megegyezik: 5000 mAh-s akkumulátor van a hátlap alatt, a kijelző egy HD felbontású IPS panel 6,3 inchen, az előlapi kamera 8 megapixeles. A hátsó fertályon sincs eltérés, két kamerát fogunk itt találni, a főszenzor 13 megapixelt rögzít, a mellette levő, 2 megapixeles segédmodul csak mélységérzékelésre alkalmas. A MediaTek lapkás kiadás ára 155 dollárról indulhat Kínában (50 ezer forint), a HiSilicon chipsetes változat ára még nem ismert, de meglepő lenne, ha ezzel próbálná ki a Harmony OS-t a Huawei a mi régiónkban.

Hirdetés

Hirdetés