Megint összejött a negyedéves rekord a Samsungnak

  • (f)
  • (p)
Írta: Bone123 | 2018-10-31 16:40 | Forrás: Samsung Newsroom

Sosem látott nyereség maradt a konyhán a roppant sikeres harmadik negyedév végén, de nem a Galaxy mobilok jelentik a húzóágazatot.

Dübörög a Samsung gazdasági motorja: a szeptember 30-án lezárult negyedévben a koreai óriás 65,46 billió koreai won összesített árbevételre tett szert (16,48 billió forint), ami után rekordmennyiségű, 17,57 billió won nyereség maradt a konyhán (4,43 billió forint). Az előbbi 5,5%-os, az utóbbi pedig 20,9%-os növekedést jelent éves szinten, és újfent a gyártó memóriachipjei tolták meg a vállalat szekerét, de az OLED panelekből is szépen fogyott.

A két S9, egymás társaságában
Jól fogynak a Samsung mobiljai, éves szinten mégis visszaesést hozott a harmadik három hónap [+]

Míg a félvezető üzletág rekordösszegeket mozgatott meg, az IT és mobilszegmens visszafogottabban szerepelt. A 24,91 billió wonos árbevétel (6,27 billió forint) és a 2,22 billió wonos nyereség (560 milliárd forint) is alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A Samsung az év végén a három, illetve négy hátlapi kamerát bevető Galaxy A7 (2018) és A9 (2018) sikerében bízik, persze ott van még a Note9 és a két S9.