A neves gyártók jól tudják, hogy egy-egy készülékért annyit lehet elkérni, amennyit a vevők hajlandóak érte kifizetni, és ez bizony időnként a kapcsolódó összes költség több mint kétszeresével is összemérhető. Az Android operációs rendszernek köszönhetően a kisebb, feltörekvő gyártók is lényegében ugyanolyan eséllyel szállhatnak harcba, hiszen a Google ökoszisztémájának köszönhetően a fejlesztők támogatása, a szoftverfrissítések készítése és a szoftveres ellátottság, illetve egyéb extra tartalmak biztosítása is a keresőóriás feladata. Ezek után nem meglepő, hogy az alant látható Neo N003 a kiemelkedő műszaki felszereltsége ellenére is csupán 160 dollárért, azaz nagyjából 35 000 forintért lesz kapható, már legalábbis ami Kínát illeti. Az április-májusban piacra kerülő, négymagos MediaTek MT6589 processzor köré épülő készülék 5,3 hüvelykes, 720 x 1280 képpontos kijelzővel, 13 megapixeles kamerával és 3000 mAh kapacitású akkumulátorral bír, mely alapján a felső-középkategóriában is megállná a helyét.
Neo N003 – filléres góliát HD kijelzővel
Előzmények
-
Készül az Ascend P2 és P2 mini
A közelgő Mobile World Congress során a Huawei P2 kétféle méretben és is bemutatásra kerülhet.
-
Quattro trió Tegra 3 alapokon
Mérsékelt árfekvésű, négymagos processzorral szerelt mobilokkal rukkolt elő a BLU Products, melyek közül a legnagyobb 5,7 hüvelykes HD megjelenítővel büszkélkedhet.
-
Micromax A116 Canvas HD – „filléres” csúcsragadozó
HD kijelzővel és négymagos processzorral érkezik az indiai gyártó mérsékelt árfekvésű, kétkártyás óriásmobilja.
-
Ascend G615 – HD kijelző és négymagos processzor
Németországban háromszáz eurós áron debütál a Huawei Ascend D quad XL kissé átalakított változata.