Nehéz időszak előtt az N-Gage

A Reuters beszámolója szerint a finn gyártó nem túl derűlátó a jövő év mobiljátékiparának bővülésével kapcsolatban. Jaakko Kaidesoja, a Nokia játékokért és multimédiáért felelős igazgatója szerint 2009-ben sem számíthat komoly bővülésre a játékipar, de a bővülésnek nem csak gazdasági, hanem technikai korlátai is vannak. Kaidesoja szerint sokat segíthet, hogy a jövőben több játékot előre telepítenek majd az N-Gage készülékekre, valamint a bonyolult hitelkártyás fizetési megoldások helyett, a szolgáltatókon keresztül is megoldható lesz majd a játékok beszerzése. Az EA Mobile játékfejlesztő szerint az N-Gage szolgáltatás bevezetése nem volt elég látványos és emellett kissé kiforratlannak is nevezte a platformot, melyhez túlságosan bonyolult minősítési eljárás is tartozik. Az EA Mobile szerint az Olaszországban azonos áron értékesített iPhone játékok kétszeres hasznot hoznak a cég számára. A Nokia játékpiaci stratégiája sem teljesen egyértelmű, hiszen egyre több N-Gage modellből marad ki a 3D gyorsító, ráadásul a hatalmas kijelzővel rendelkező Nokia 5800 XpressMusic egyelőre N-Gage támogatás nélkül érkezik. Ez utóbbi nem is csoda, hiszen az első érintőkijelzős N-Gage mobil csak 2009 második felében várható. Pletykák szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a „Comes With Music” szolgáltatás mintájára a gyártó egy „Comes With Games” szolgáltatás bevezetését is tervezi, mely korlátlan játékletöltést tenne elérhetővé éves fix díjért cserébe.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés