A Motorola idei terveivel kapcsolatban eddig is számos pletykát lehetett hallani, a CNET Asia azonban a Motorola DEXT szingapúdi bemutatása kapcsán első kézből kapott megerősítést a gyártó Android iránti elkötelezettségéről. VP Spiro Nikolakopoulos, a Motorola APAC részlegének vezetője hivatalosan is megerősítette, hogy idén 20-30 Android alapő Motorola készülék bevezetésére lehet számítani világszerte, de ezek között nyilván több, lényegében azonos készülékek piacspecifikus kiadására is számítani lehet, mint például a CLIQ és DEXT, illetve a DROID és MILESTONE. A valóban eltérő modellek száma valahol 10-12 között alakulhat, ráadásul a „Shadow” belső néven fejlesztett modell Google Nexus és Motorola köntösben is megjelenik majd.
Motorola: Húsz-harminc Android modell még idén
Azóta történt
-
Érkezik a Motorola Zeppelin
A Mobile World Congress alkalmával kerülhet bejelentésre a Motorola középmezőnybe szánt Android alapú készüléke.
-
DigiTimes: Motorola a HTC előtt
Idén várhatóan a Motorola uralja majd az Android piacot, maga mögé utasítva a jelenlegi paicvezető HTC-t is.
-
Hivatalos megerősítést nyert a Calgary
Az amerikai Verizon Wireless is megerősítette a Motorola Devour csúszka létezését.
-
Flash 9 videók a Motorola Devour böngészőjében
A Motorola teljes QWERTY gombsorral szerelt mobilja Flash 9 videók lejátszására is alkalmas.
Előzmények
-
Motorola DEXT alias Cliq - pedig ez kéne
Nem forgalmazzák itthon hivatalosan, ez a legnagyobb hibája. Pedig ez a modell nagyon kéne a piacnak.
-
Motorola XT720: Android és WVGA
A Motorola tovább növeli felsőkategóriás Android alapú készülékeinek sorát.
-
Motorola Shadow: Android 9 milliméterben
A Motorola 4,3 hüvelykes WVGA kijeltővel és 8 megapixeles kamerával szerelt Android alapú készülék bemutatását tervezi.
-
Motorola Milestone - nem adták fel
Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés a Motorolának. Az első Android rendszerű telefon az amerikai cégtől megmentheti a gyártót.

- Argos: Szeretem az ecetfát
- Yettel topik
- Linux kezdőknek
- Könyvajánló
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- TCL LCD és LED TV-k
- RAM topik
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...