A Motorola érintőkijelzővel és hosszanti irányban lecsúsztatható QWERTY gombsorral szerelt mobilja többször felbukkant már az oldalunkon, melyről eleinte azt lehetett hallani, hogy még 2008 végén piacra kerülhet, majd az idei év első negyedét jelölték meg várható bevezetési dátumként. Az első negyedév szépen lassan a végéhez közeledik, és habár egyre több pletykát lehet hallani azzal kapcsolatban, hogy agyártó tíz okostelefon bemutatását tervezi még idén, a DigiTimes értesülése szerint ezek között nem fog szereplni az Alexander, ugyanis a gyártó törölte azt. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy valóban törlésre került-e a termék, és ha igen akkor miért.
Motorola Alexander: Törölve?
Azóta történt
-
Motorola i856 iDEN mobil a láthatáron
A Motorola hamarosan új iDEN csúszkamobillal rukkol elő.
-
Megérkezett a Motorola Evoke QA4
A Motorola hivatalosan is bemutatta a méretes érintőkijelzővel szerelt csúszkamobilját.
-
Motorola W7: Dizájnerek házon kívül
A Motorola hamarosan egy újabb olcsó zenei modellel fog előrukkolni, mely külső terén valahogy nem az igazi.
-
Motorola A4500: A QWERTY világjáró
A hamarosan érkező ujjlenyomat-olvasóval is felvértezett Motorola okostelefon CDMA és GSM hálózatokon egyaránt használható.
Előzmények
-
Motorola QA4 az FCC oldalán
A RAZR vonulattal szakító csúszkamobil részletes adatairól az FCC volt szíves információkat kiszivárogtatni.
-
Motorola: Tíz okostelefon még idén
Piaci elemzők szerint az amerikai gyártó az idei év során tíz új okostelefont fog bemutatni.
-
Motorola MC55 sorozat: Ipari QWERTY PDA
A Motorola bemutatta méretes érintőkijelzővel és QWERTY gombsorral szerelt strapabíró ipai PDA-mobilját.
-
Motorola ZN300: Bejelentés nélkül érkezett
A kínai 3G hálózatokon is használható Motorola csúszka mindenféle bejelentés nélkül érkezett.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

- Hobby elektronika
- sziku69: Szólánc.
- Fejhallgatós találkozó
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- Motorola Edge 50 Pro - több Moto-erő kéne bele
- BestBuy topik
- Brogyi: CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Xbox Classic / Xbox 360
- Lenovo Legion és IdeaPad Y széria
- További aktív témák...