Mobilról is láthatók a Google Térképen az időbeli változások

15 éves születésnapot ünnepel a Google Térkép Utcakép nézete.

Az alkalmazás frissítését követően mától Androidról és iOS-ről is elérhető a Google Térkép Utcakép nézetének időutazós funkciója, vagyis látható, hogy az elmúlt években milyen fényképeket töltöttek fel a felhasználók vagy a Google kamerái az adott pontból. Számítógépen 2014 óta elérhető ez az opció és egyes helyeken akár 2007-es, az Utcakép indulásakor készült fényképeket is találhatunk.

Budapesten belül két forgalmas csomópontot néztem meg, a Széll Kálmán teret és a Nyugati pályaudvart, mindkét helyszín esetén négy évre visszamenőleg jelenített meg az alkalmazás utcai képeket.

Ilyen a Google Térkép Utcanézet múltba tekintő funkciója telefonon.
Ilyen a Google Térkép Utcanézet múltba tekintő funkciója telefonon. (forrás: Google Blog) [+]

A szoftveres frissítés mellett a Google új kamerahardvert is bejelentett a születésnapon, amivel könnyebb lesz ezentúl az Utcakép nézethez a fotók rögzítése. Az új generációs kamera könnyebb (6,8 kilogramm) és kisebb (a közlemény szerint akkora, mint egy házi macska), valamint jóval több felületre felszerelhető, akár hátizsákban is hordható. A felbontás maradt 140 megapixel, viszont a szenzorok nagyobbak és a Google közleménye szerint minőségibbek, eredményeként alacsonyabb lesz a képi zaj a rögzített felvételeken. A kamerákhoz LiDAR szenzort is lehet csatlakoztatni, de alapból nincs a képrögzítőkben.

Az új generációs kamera, amivel az Utcaképeket rögzítik majd.
Az új generációs kamera, amivel az Utcaképeket rögzítik majd. (forrás: Google Blog) [+]

Előzmények

Hirdetés