Kértek és meghallgattattak

A OnePlus a felhasználók kérésére egy sor új funkciót implementál az Oxygen OS következő verziójába.

Hirdetés

A OnePlus nyolc hétig várta az ötleteket a felhasználókról arra vonatkozóan, hogy milyen funkciókat szeretnének viszontlátni az Oxygen OS 11-es verziójában. Az április 30-án zárult IDEAS megnevezésű kampány során több mint 5000 ötlet, 25 ezer like és több mint 2000 komment érkezett, amiből a OnePlus ötöt biztosan integrál a szoftver következő verziójába, a megvalósításra kerülő elképzeléseket pedig az ötletgazdák bevonásával készítik elő.

A OnePlus 8 minden bizonnyal megkapja a tervezett újításokat.
A OnePlus 8 minden bizonnyal megkapja a tervezett újításokat. [+]

Az első új funkció, amely megjelenési időpontot is kapott az opcionális Always on Display, mindig aktív kijelző, ami a júniusig tartó fejlesztési időszakot követően valamikor augusztusban vagy szeptemberben válik elérhetővé a készülékeken. A felhasználók kérték továbbá a biometrikus zárolás lehetőségét a galériában (képenként), hangjelzést, ha a telep teljesen feltöltött, illetve a Zen mód néhány funkcióval (naptár, számológép és kontaktok elérhetősége)való kiegészítését. A mappázás lehetősége is megjelenhet az alkalmazásmenüben, meghagyva természetesen a kereső funkciót. Konkrét dátumot egyelőre az AoD kapott, a maradék négy ötlet pedig felkerült a fejlesztési listára.

A lényeg azért látszik... (Zen mód extra funkciók)
A lényeg azért látszik... (Zen mód extra funkciók)

Számtalan olyan elképzelés is volt, amely nem kapott teret, ezek közül is közzétett néhányat a OnePlus. Továbbra sem lesz opció a hívások rögzítése, nem terveznek asztali felületet az OOs-hez, nem lkap támogatást a GCam API, nem lesznek egyedi ujjlenyomat-animációk és a töltést sem lehet majd 80%-ban maximálni. Összesen egyébként tizenöt olyan koncepciót említenek, amit végül nem terveznek megvalósítani, a teljes listát itt lehet átböngészni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés