A Nokia Power User beszámolója szerint a Nokia elsőként Kínában dobta piacra a Lumia 920 ciánkék kiadását, mely kártyafüggetlenül 4599 jüan, azaz 161 000 forintos áron debütált, míg a China Unicom az ingyen elvihető előfizetéses modellek közé sorolta. Az exkluzív színváltozat mellett a Nokia Kínában rövidesen a Windows Phone 8 csúcsmodell matt sötétszürke burkolattal rendelkező változatát is elérhetővé teszi, mellyel együtt Kínában összesen 5 különböző változatban lesz elérhető a Lumia 920. A február 25-én teljesítésre kerülő előrendelések időzítése persze egyáltalán nem véletlen, hiszen a rövidesen kezdődő Mobile World Congress során a Nokia várhatóan újabb felső kategóriás készülék leleplezését is tervezi, ám emellett jóval olcsóbb Lumia modellek is érkezhetnek 720 és 520 sorszámmal.
Kelendő a ciánkék Lumia 920
Azóta történt
-
Lumia 520 – ár/érték maximalista
Szuper-érzékeny IPS kijelzővel és kétmagos processzorral érkezik a Nokia nagyjából 52 000 forintos, karcsú Windows Phone 8 készüléke.
-
Lumia 928 – xenon és alumínium?
Alumínium burkolattal, xenon villanóval és bővíthető memóriával érkezik a Nokia fotózásra kiélezett Windows Phone 8 csúcsmobilja.
-
Lumia 920 – mentazöldben is
A Nokia élénk színekben pompázó csúcsmobilja hamarosan a zöld árnyalatában is piacra kerül.
Előzmények
-
Lumia 41 megapixeles PureView kamerával
A hónap végén debütálhat a Nokia „EOS” belső néven fejlesztett fotózásra kiélezett csúcsmobilja.
-
Elérhetőek a Lumia 920 tokok
Néhány régióban már elérhető a Nokia lágy-szilikon és asztali állványként is használható bőrtokja.
-
Alumínium utódot kap a Lumia 920?
A Nokia „Catwalk” belső néven fejlesztett Windows Phone 8 csúcsmodellje várhatóan polikarbonát helyett fémes külsővel büszkélkedhet.
-
Lumia 920 – alábecsült piaci igények
A finn gyártó jelentősen alulbecsülte a Windows Phone 8 termékpaletta iránti érdeklődést, mely világszerte komoly ellátási zavarokat eredményezett.

- One mobilszolgáltatások
- Sütés, főzés és konyhai praktikák
- Asztalos klub
- Argos: Szeretem az ecetfát
- Anime filmek és sorozatok
- E-roller topik
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- További aktív témák...