Hatalmas iramban terjednek a kamerás mobiltelefonok - derült ki egy nemrég publikált felmérésből. A tavaly eladott 257 millió fényképezni is képes készülék az éves mobiltelefon eladások 38%-át teszi ki. Ez azt is jelenti, hogy négyszer több kamerás készülék került forgalomba, mint digitális fényképezőgép.
A Nokia ebből a szempontból is vezeti a piacot, a kamerás mobilok tekintetében 18%-kal a finn gyártó az első. Egyetlen százalékkal második a Motorola, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Samsung állhat fel a maga 13%-ával.
Samsung SCH V770
Jelenleg a kamerás készülékek 15%-os részesedéssel bírnak az alsó kategóriás digitális fényképezőgépek piacán. A nagy gyártók törekvései, hogy olcsó, és alacsonyabb felbontású digitális fényképezőgépeket adjanak el családok második, vagy harmadik fotómasinájaként kudarcba fulladt, hiszen közel azonos összegért a felhasználó ugyanazt a felbontás mobiltelefonnal együtt vásárolhatja meg.
A bővíthető memória a becslések szerint minden kamerás mobilkészülék alapvető ismérve lesz 2007-re. A vezetéknélküli nyomtatás pedig már szintén egyre több gyártó legújabb termékében opció, így számítógép használata nélkül is papírkép készíthető majd a mobilos fényképekből.