Hirdetés

Ismét veszteséggel zárhat a Motorola

Hirdetés

Mark Sue, az RBC Capital Markets piaci elemzője szerint a januártól márciusig tartó első negyedév kiértékelésekor a Motorola ismét veszteségekről fog beszámolni, melyet egy pénzügyi téren még gyengébb második negyedév követhet. Sue szerint a Xoom közel sem fogy olyan jól, mit arra Sanjay Jha, a Motorola első embere számított, mely hátterében a hasonlóan árazott Apple iPad 2 piaci sikere állhat. Az okostelefonok frontján szintén egyre kiélezettebb a verseny, hiszen az amerikai gyártó legnagyobb szolgáltatópartnere, a Verizon Wireless, olyan konkurens modelleket is kínál, mint a HTC ThunderBolt, mely iránt a vásárlók egyelőre jóval nagyobb érdeklődést tanúsítanak. Az RBC Capital Markets várakozásai szerint 2011 első negyedében a Motorola az előrejelzett 9,9 helyett csupán 9,2 millió készüléket értékesített, és ezzel együtt az üzemi vesztesége 26 és 62 millió dollár közé tehető. A gyártó helyzete a második negyedév során sem lesz túlságosan kedvező, hiszen csupán 10,5 milliós eladásokra lehet számítani, melyből összesen talán 300 000 lehet viszonylag magas haszonnal kecsegtető Motorola Xoom internettábla.


 

Hirdetés