Az Intel bejelentette, hogy olyan újszerű megoldások után kutat, mely segítségével a mobiltelefonok a környezeti energiák kiaknázásával üzemelhetnek, vagyis amely segítségével megszabadulhatnak a töltőtől. Az olyan alternatív, szabad energiák, mint például a testhő, a napfény vagy a környezeti háttérsugárzás gyakorlatilag mindenütt jelen vannak és ezeket megfelelő eszközökkel, szenzorokkal igen nagy hatásfokkal lehet kiaknázni. Kisebb mennyiségű energiát a készülék mozgatásából, a gombok lenyomásából, vagy akár a hanyattegér (trackball) esetleg görgők görgetéséből is elő lehetne állítani. A projekt ma még ugyan kezdeti stádiumban van, de azért hasonló témákban vannak igen komoly eredmények is. Az Intel már bemutatott olyan idegi-implantátumot, mely vezetéknélküli kapcsolat révén képes volt információkat sugározni, méghozzá a saját maga által megtermelt energia felhasználásával. A parányi eszköz méretéhez képest nyilván hatalmas energiát igényel a kommunikáció, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a modern mobil eszközök működéséhez hány nagyságrenddel több energia szükséges. Az Intel kezdeményezése mindazonáltal igen biztató, még akkor is, ha ma még eléggé futurisztikusnak tűnnek a töltő nélküli telefonok és más mobil eszközök.
Intel: Alternatív energiákkal működő mobilok
Azóta történt
-
Intel Medfield-alapú okostelefonok 2011-ben
Az Intel a Moorestown platformot követő Medfiled megoldásról is elárult pár részletet.
Előzmények
-
Hatékony töltőt mutatott be az O2
Az angol O2 hatékony univerzális töltőt mutatott be, mely segítségével hatalmas megtakarítás érhető el.
-
Minősítést kapnak a mobiltelefonok töltői
Az öt legnagyobb gyárt megegyezett a töltők minősítésének részleteivel, mely segítheti a környezettudatosabb vásárlást.
-
Hidrogénnel működő bázisállomás hazánkban
Európában elsők között hidrogénnel működő bázisállomással kísérletezik a T-Mobile.
-
Jövőre érkezik az Intel Menlow Refresh
Jövő márciusban frissül az Intel internettáblákhoz tervezett platformja.

Aktív témák
- Óra topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Okos Otthon / Smart Home
- Revolut
- Honor 400 Pro - gép a képben
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Windows 11
- Milyen alaplapot vegyek?
- Milyen házat vegyek?
- További aktív témák...