Gingerbread frissítést kap a Sony Ericsson X10

Hirdetés

A Sony Ericsson ma bejelentette, hogy az X10 nevű okostelefonjuk, amely eredetileg 1.6-os rendszerrel jött ki, most pedig már 2.1-es verziószámú Android is elérhető rá, a jövőben tovább frissíthető lesz, méghozzá a 2.3-as Gingerbread platfrormra. A frissítést az tette lehetővé, hogy az új készülékek (arc, neo, pro és Play) már ezzel a verzióval lépnek piacra, így a gyártónak rendelkezésére áll a megfelelő szoftveres eszköztár arra, hogy a korábbi modellre is elérhetővé tehessék a frissítést.

Az X10 ezzel az egyik első olyan okostelefonná válik, amely annak ellenére, hogy még 2009 novemberében került bemutatásra, idén is naprakész maradhat az operációs rendszerét tekintve. A frissítéssel számos javítás is történik, de a legfontosabb, hogy a Google bábáskodásával készülő Android rendszer minden egyes verziónál egy kicsit gyorsabb és jobban optimalizált, mint az előző. Így az X10 tulajdonosoknak mindenképpen érdemes lesz majd újítaniuk. A Sony Ericsson szerint ez lesz az utolsó frissítés az X10-re, a 2.3.3-nál nem lesz már újabb szoftver elérhető a készülékre.

Az X10 mini és mini pro modellekre nem tervezi a gyártó a frissítés megjelenítését. Az X10-re érkező frissítás PC-ről lesz telepíthető, viszont számolni kell azzal, hogy a MediaScape funkció eltűnik, s a kamera extrái is megszűnnek, nem lesz például mosolyfotózás, mivel a frissítés során az X10 az eredeti Gingerbread kamerás alkalmazását kapja meg. Érdemes tudni, hogy a 2.1-ről frissített készülékek az új rendszerről nem állíthatóak vissza a jelenlegi verziószámúra.

Hirdetés