Galaxy blog: Érkezik a Penvatars

A Galaxy Note készülékek tulajdonosai számára bizonyára ismerős a kis pont, mely akkor látható a képernyőn, ha az S Pen a megfelelő közelségben van. A hamarosan érkező Penvatars segítségével azonban mindez megváltoztatható lesz, az újdonság segítségével ugyanis a saját szájíznek megfelelően alakítható az említett grafikai elem.

A Samsung a Penvatars megalkotása során a képregényekről és az azok alapján összerakott filmekről is ismert Marvellel dolgozott együtt, így a jól ismert hősök érkezésére is számíthatunk. Első körben csak a tavalyi Note csúcsmodellekre, azaz a Galaxy Note 4-re és a Galaxy Note Edge-re érkezik meg a Penvatars, de nem elképzetletetlen a régebbi eszközök támogatása sem. A megjelenési időpont jelenleg nem ismert.

Ez a blogbejegyzés a Samsung Electronics Magyar Zrt. támogatásával készült

Azóta történt

Előzmények