Hirdetés

„Fenomenális” Motorola mobilok a láthatáron

A Google 2011-ben 12,5 milliárd dollárét vásárolta fel a Motorola telefonos részlegét, mellyel együtt a távközlési szektor egyik legnagyobb szabadalmi portfóliójának birtokába jutott. A továbbra is önálló részegységként üzemelő Motorla Mobility az elmúlt évek során sem igazán tudta meghódítani a piacot, annak ellenére, hogy olyan vonzó megoldásokkal rukkolt elő, mint az acélba, kevlárba és üvegbe csomagolt DROID RAZR. Eric Schmidt, a keresőóriás vezetője szerint azonban ez a második félévben jelentősen megváltozik majd, egészen pontosan „fenomenális” új modelleket ígért, melyeket „telefon plusz” titulussal a következő generációs technológiák úttörőjeként említett. A Motorola formatervezési vezetője azt hangsúlyozta, hogy cége nem kíván részt venni a műszaki paraméterekkel való versengésben, ehelyett inkább arra fókuszál, hogy a natív Android felülettel a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítsa a vásárlók számára.

Azóta történt

Előzmények

  • Késik a Motorola X?

    A legfrissebb információk szerint június helyett csak augusztus környékén debütál a Motorola idei évre szánt csúcsmodellje.

  • Ilyen lesz a Motorola X?

    A Motorola következő nagy dobásának látványterve mellett a főbb műszaki jellemzők is napvilágra kerültek.

  • Motorola RAZR HD - az egyediség bája

    A Google által felzabált Motorola Mobility a hírek szerint döglődik. Pedig tudnak telefont csinálni, a RAZR HD is simán megállja a helyét a mezőnyben.

  • A „Motorola X” egy márkanév lesz

    A Google a „Motorola X” jelzést egy teljes termékpalettát átfogó márkanévként szeretné használni.

Hirdetés