A Qualcomm bejelentette, hogy felhagy a saját fejlesztésű 4G megoldás, az UMB fejlesztésével és az LTE megoldásokra fog fókuszálni. Az UMB hosszas próbálkozások után sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel az LTE vonzóbb alternatívának mutatkozott a legnagyobb szolgáltatók számára. A gyártó a jövőben az LTE megoldásokat nem csak mobiltelefonok, hanem kisebb PC-k számára is elérhetővé kívánja tenni, így a korábban UMB fejlesztéssel foglalkozó mérnökök nagy részére szükség lesz, vagyis nagyszabású leépítési hullám nem várható. A 2009 első felében megjelenő Qualcomm Snapdragon chip elsősorban netbookok és internettáblák számára biztosít majd nagysebességű LTE hálózati elérést. A gyártó elemzése szerint jövőre 1,2-1,4 milliárd mobiltelefon talál majd gazdára mely igen komoly piacon jelent a cég számára is. A bejelentés hatására a Qualcomm részvények árfolyama 6,9 százalékkal emelkedett.
Felhagyott az UMB fejlesztéssel a Qualcomm
Azóta történt
-
Open Screen Project: A jövő multimédiás alapja
Az Adobe multimédiás internetes kezdeményezése mögött sorakoznak fel a piac nagyjai.
-
Oroszországban terjeszkedik a WiMAX
Az orosz Yota 4G szolgáltató 2009-ben Moszkva és Szentpétervár teljes területén kínál majd WiMAX szolgáltatást.
-
A KDDI is az LTE-t választotta
Japán legnagyobb CDMA szolgáltatója, a KDDI is az LTE 4G megoldásaira tette le a voksot.
-
Tizenkétezer főt bocsát el az AT&T
Alkalmazottainak négy százalékát, azaz tizenkétezer alkalmazottat bocsát el az amerikai AT&T.
Előzmények
-
Motorola LTE bemutató 700 MHz-en
Elsőként a Motorola mutatta be 700 MHz-en az LTE megoldásait.
-
21 megabites eHSPA hálózat készül
A Telstra eHSPA hálózatokra kívánja cserélni jelenlegi HSDPA hálózatát.
-
LTE megoldást tesztel az LG és a Nortel
A laboratóriumok falai közül kilépve, valós környezetben teszteli LTE megoldásait az LG és a Nortel.
-
Kínában is LTE lesz az UMB helyett
Kínában várhatóan két-három éven belül elérhetőek lesznek az LTE alapú 4G hálózatok.