Előzetes: kezünkben a Nokia 5800

Hirdetés

Visszatérő probléma. Van ilyen mindenki életében, lehet kezelni, nem is erről akarok most írni, nem ezért kezdem e gondolattal jelen cikkemet. Hanem azért, mert a Mobilaréna stábjának is van egy ilyen, úgymond közösen. Nevezetesen az, hogy időről időre eljut hozzánk egy-egy olyan készülék, melyről nem lehet csak úgy in medias res írni, sőt, gyakorlatilag nem is lehet akárhogy, mert akár egy félreérthető mondat is komoly kisebb fórumháborúhoz vezethet.
Valószínűleg mindenki rájött, hogy elsősorban az Apple és Nokia készülékei tartoznak ebbe a nagy odafigyelést igénylő kategóriába. Jelen írásunk tárgya, az 5800 kiemelten veszélyesnek nyilvánítható, hiszen ez a gyártó első érintőképernyős zenetelefonja. Pontosabban gyakorlatilag az első ilyen telefonjuk, mert  bár volt pár internet tablet, az érdekes 7700/7710 páros, valamint a Nokia 6708-nak hívott BenQ modell is, gyakorlatilag ez az első saját fejlesztésű modell, ami úgy igazából telefon. Lássuk be, ideje volt már annak, hogy finn barátaink is előrukkoljanak egy efféle modellel, mivel a HTC és az Alma egyre nagyobb szeletet tudhat magáénak a mobiltelefonos piac finom tortájából, arról nem is beszélve, hogy a nagy konkurens Samsung is sorban dobja piacra érintős modelljeit, amik úgy mellesleg nem is rossz cuccok. A Nokia pedig valószínűleg továbbra is igényt tartana egy méretes darabra e sok pénzt érő cukrászremekműből, tehát lépniük kellett. Léptek is.

Nokia 5800

A Nokia Magyarország jóvoltából nagyjából egy órát tölthettünk el az újdonság társaságában. Előre leszögezném, hogy az általunk megnyomkodott két készülék még prototípusnak tekinthető, ami sajnos azt jelenti, hogy a nagy teszttel még egy ideig várnunk kell. Nagy konklúzióra se számítson senki, ennyi idő után ilyet ugyanis nem lehet levonni, annyi tapasztalatot viszont sikerült szereznünk, hogy abból egy - reményeink szerint - érdekes előzetest publikáljunk. Mostanában ugyanis szeretjük ilyesmivel szórakoztatni a nagyérdeműt.

Nokia 5800
[+]

Engem alapvetően három dolog érdekelt a készülékekkel kapcsolatban: a fizikai paraméterei, valamint a szoftver sebessége és kezelhetősége. Előbbiről sikerült is elég információt szereznem a rövid ismerkedés alatt, a 109 grammos, 111 x 51,7 x 15,5 mm-es modell ha nem is nevezhető különösebben kecsesnek, nagynak sem mondható, tehát alapvetően rendben van, csak úgy, mint az anyaghasználat és az összeszerelés minősége. Bár előbbivel kapcsolatban megmondom őszintén, hogy ellentmondásos gondolatok kavarognak a fejemben, ugyanis az 5800 akármennyire jól össze van rakva, műanyag, amivel végülis nem lenne gond, de valahogy kicsit kommerszebbnek éreztem, mint mondjuk egy Diamondot vagy épp iPhone-t. Persze nem szabad elfelejteni, hogy az új finn modell valószínűleg a fiatalabb, vagy legalábbis zenerajongó vásárlókat célozza meg, nem pedig az üzletembereket. Nekem ettől függetlenül kicsit furcsa volt, valószínűleg azért, mert nagyon sokat vártam az első érintős Nokiától.
Kardinális kérdés a kijelző milyensége is. Az előlapon terpeszkedő panel ugy 3,2 hüvelyk átlójú, felbontása 640 x 360 pixel, amit északi barátaink az nHD jelzővel illetnek. Ez tudomásom szerint nem egy szabványos definíció, némi rosszindulattal azt mondhatnám, hogy a "nem HD" kifejezést takarja, ez ugyanis minden, csak nem az. Persze egy panel milyenségét nem csak a fizikai paraméterek adják, amire írásunk tárgya is jó példa: a megjelenítő képe gyönyörű, a színek teltek, a képfrissítés is nagyon gyorsnak tűnik, legalábbis a filmekből kiindulva. A 16:9-es képarány mondjuk elég furcsa volt, de hozzá lehet szokni. Pengetőt (azaz "plektront") sajnos nem kaptam, ceruza viszont lapult a gép oldalában, hát...nagyon gagyinak éreztem. Rugalmas, kissé gagyi benyomást keltő műanyagból készült, ami még hagyján, de a foglalata olyan béna kialakítású, hogy körülbelül akárhogy bele lehet tolni egy ideig, utána viszont kissé beszorul, ha nem jól kezdtünk neki.

Nokia 5800
[+]

Telefonálni és fotózni sajnos nem volt alkalmunk, utóbbitól mondjuk nem várok csodát, a készülék hátlapján ugyanis a lassan már szokásosnak nevezhető Carl Zeiss Tessar lencse lapul, mögötte pedig egy 3,2 megapixeles képérzékelő található. Ez ugye 2048 x 1536 pixeles állóképeket jelent, videókat pedig a kijelzőével megegyező felbontásban (tehát 640 x 360 pixelben) rögzíthetünk 30 képkocka/másodperc sebességgel. Filmezni viszont próbáltunk, az eredmény bámulatos, a masinán stílszerűen az új Batman film előzetese figyelt, ahol ugye jól megnyomkodják a kis Nokiát is. A kihangosítóról szintén csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, döbbenetesen jó minőségben szólaltak meg a hangok. A gyári fülest nem tudtuk kipróbálni, mivel a masinák mellett csak a gyári tok (CP-305) volt ott, ilyesmi nem. Reméljük, hogy jó lesz, de ha nem, azt is túl fogjuk élni, mivel az audio kimenet egy szabványos, 3,5 mm-es jack csatlakozó.
A multimédiás képességek persze önmagukban nem tesznek eladhatóvá egy telefont, a szoftver sebessége és kezelhetősége tehát legalább ennyire meghatározó. A Nokia véleményem szerint okos volt, amikor a népszerű Symbian S60 rendszer érintésérzékennyé varázsolása mellett döntött, hiszen így a korábbi S40 és S60 felhasználók is könnyedén meg fognak tudni barátkozni a szoftverrel, márpedig pont ez az a rész, aminek a gyártó hírnevét köszönheti. Előre leszögezem, hogy nem volt túl sok időm a menüben barangolni, tehát csak két dolgot tudok leszögezni: az 5800 baromi gyors és baromi szokatlan. Legalábbis nekem az volt, pedig azért volt már pár S60-as okostelefon a kezemben. Ne tessék félreértein, a menüstruktúra első blikkre logikusan felépítettnek és jól kezelhetőnek tűnt, de ettől függetlenül kicsit más, mint az eddig látottak. Persze minden bizonnyal hamar meg lehet majd szokni.
Körülbelül ezek azok a dolgok, amiket jelenleg le tudunk írni. Az 5800 egy ígéretes cucc, reméljük, hogy mérsékelt áron hozzá lehet majd jutni, mert érzésem szerint semmi olyat nem tud, ami egyértelműen jobbá tenné a konkurens termékeknél. Ezt persze nem negatívumként akarom felróni, csak az a helyzet, hogy a piac többi szereplője is nagyon jó készülék. Izgatottan várjuk tehát a készülék érkezését tesztlaborunkba, addig is íme pár kép, csak hogy fokozzuk a hatást:

Nokia 5800
[+]

Nokia 5800
[+]

Nokia 5800
[+]

Nokia 5800
[+]

Bocha feat. Szeki

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés