A Nokia 603, 700, 701 és 808 PureView tulajdonosok számára jó hír lehet, hogy a kisebb fiaskó után végre ismét elérhetővé vált a Nokia Belle Feature Pack 2 javítócsomag, melyet a zenelejátszó hibás működése miatt korábban kénytelen volt visszavonni a finn gyártó. Az apróbb hibajavítások mellett árdolgozott kamera kezelőfelületre, javított áttűnésekre, gyorsabb JavaScript motort tartalmazó böngészőre, csúsztatással feloldható képernyőzárra, illetve ráncfelvarrt menüsorra és widgetekre is számítani lehet, míg a PureView kapcsán a galéria és a fotózási eszközök is frissültek. Egyelőre nem tudni, hogy a Symbian^3 és Symbian Anna alapokon nyugvó készülékek számára elérhető lesz-e hasonló frissítés, az azonban már biztosra vehető, hogy a PureView 808 volt az utolsó fejezet a Symbian történetében, mely első bekezdéseit a Nokia 9210 és 7650 írta több mint egy évtizede.
Elérhető a Nokia Belle Feature Pack 2
Azóta történt
-
Skype – Belle FP1 és FP2 modellekre
A Symbian platform utolsó kiadásaira is elérhetővé vált a Skype kliens frissített változata.
Előzmények
-
Élőben a Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatójáról
A Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatóján lehullt a lepel a két új Lumia készülékről.
-
Megérkezett a Belle Refresh
Microsoft Office csomaggal, új HTML5 böngészővel és frissített térképszoftverrel érkezik a Symbian Anna sorozat legújabb Nokia Belle frissítése.
-
Mobilos kamerák egymás ellen
Összeszedtük a jelenlegi mezőny legismertebb és legjobb kamerás okostelefonjait, hogy összemérjük produkcióikat. Óriásteszt következik.
-
Nokia 808 PureView - kamerás béta
A legkomolyabb kamerás telefon, ami csak létezik, ám egyelőre egy tetszhalott platformon él csupán. A PureView technológia előtt viszont le a kalappal.