A Boy Genius Report értesülései szerint a Histogenetics biotechnológia kutatóintézet kezébe került a Nokia New York-i székháza, melyre 6 évvel ezelőtt 30 millió dollárt költött a finn vállalat. Michael Rao, a Histogenetics vezérigazgatója szerint a Manhattantől észkara található épület mindössze 12 millió dollárért került a kutatócég kezébe, vagyis a Nokia jól láthatóan a kiadások minimalizálást tartja szem előtt és nem az irodaházainak értékesítéséből próbál „meggazdagodni”. Az elmúlt negyedévben elkönyvelt 1,7 milliárd eurós veszteség és piaci visszaesés után borítékolható volt a telephelyek felszámolása és áthelyezése is, melyek sajnos már a komáromi gyáregységet is érintik.
Eladta a New York-i székházát a Nokia
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Nokia World – több részletben
A hatalmas rendezvény helyett idén várhatóan több specifikus felvonásban kerül megrendezésre a Nokia évenkénti sajtóeseménye.
Előzmények
-
A Microsoft kisegítheti a Nokiát
A Reuters beszámolója szerint a Nokia működését akár több milliárd dolláros tőke-injekciókkal is segítheti a Microsoft.
-
Új partnerekkel támad a Nokia
A CTIA Wireless során újabb jelentős partneri megállapodásokat jelentett be a Microsoft és a Nokia.
-
Folytatódik a Nokia-Zeiss együttmőködés
A kizárólagos fejlesztési megállapodás meghosszabbítása mellett döntött a Zeiss és a Nokia.
-
Látványosan startolt a Lumia
Nicki Minaj New York-i koncertjével debütált a finn gyártó jelenlegi legerősebb Windows Phone mobilja.

- PlayStation 5
- Drum 'n' bass
- Micro Four Thirds
- Milyen RAM-ot vegyek?
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- SONY LCD és LED TV-k
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- Futás, futópályák
- Renault, Dacia topik
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- További aktív témák...