Az elmúlt fél évtizedben a Nokia részvényeinek árfolyama 90 százalékot esett, mely mellett márciusra a 14 évig birtokolt globális piacvezető pozícióját is elveszítette. Stephen Elop, a Nokia Microsofttól átigazolt vezérizgatója a megrendült pozíció helyreállítását csak erős stratégiai szövetségesek segítségével tartotta elképzelhetőnek, így a vállalat tavaly februárban a Windows Phone operációs rendszert választotta az okostelefon stratégia központi elemének. A mindössze néhány hónapja piacon lévő Lumia sorozat alapvetően pozitív fogadtatásban részesült, de az igazi áttörés egyelőre még várat magára. A Reuters beszámolója szerint a Nokiának ennek ellenére még bőven van ideje a stratégia végrehajtására, hiszen a Microsoft jelenleg évente egymilliárd dollárt fizet a platform különböző megoldásainak integrációjáért. Sami Sarkamies, a Nordea elemzője szerint a Nokia anyagi helyzetének további gyengülése esetén a 60 milliárd dolláros tartalékkal rendelkező Microsoft minden bizonnyal hajlandó lesz töke-injekcióra vagy más anyagi segítségnyújtásra is, ugyanakkor a pletykákkal ellentétben a finn cég felvásárlása biztosan nem kerülhet szóba. Az amerikai szoftveróriás mindig is kerülte a licencpartnerekkel való közvetlen szembekerülést, mely saját hardver gyártása esetén elkerülhetetlen lenne.
A Microsoft kisegítheti a Nokiát
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
Azóta történt
-
IPCom vs. Nokia – értelmetlen győzelem
Az IPCom diadalának egyetlen áldozata az évekkel ezelőtt nyugdíjazott Nokia N96 lehet.
-
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az Egyesült Államokban kitiltásra kerülhetnek a Motorola okostelefonjai.
-
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámolásával igyekszik csökkenteni üzemi kiadásait.
-
Nokia World – több részletben
A hatalmas rendezvény helyett idén várhatóan több specifikus felvonásban kerül megrendezésre a Nokia évenkénti sajtóeseménye.
Előzmények
-
Új partnerekkel támad a Nokia
A CTIA Wireless során újabb jelentős partneri megállapodásokat jelentett be a Microsoft és a Nokia.
-
A szolgáltatók barátja lesz a Skype?
A Nokia vezérigazgatója szerint a Windows Phone platformba integrált Skype nem okoz majd szolgáltatói ellenállást.
-
Nokia Drive – offline üzemmódban is
Mostantól Windows Phone platformra is elérhető a Nokia navigációs szoftverének internetkapcsolat nélkül is használható változata.
-
Microsoft Bing – Nokia logóval
A Microsoft telefonos és internetes helyfüggő szolgáltatásaiba is beépül a Nokia méltán népszerű megoldása.

- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Yettel topik
- Gurulunk, WAZE?!
- Google Pixel topik
- Vicces képek
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Anime filmek és sorozatok
- Lalikiraly: SÜNI energiaital.
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...