Jelentősen kibillentette az okostelefonok számának óvatos gyarapodását a koronavírus, illetve a hozzá kapcsolódó vásárlói, beszállítói és szállítási komplikációk. Az IDC elemzése szerint 2025-től ugyanakkor végre rendeződik a piac, és 2030-ig óvatos, kiszámítható és folyamatos növekedéssel lehet számolni. Míg 2020-ban 6,7%-kal kevesebb okostelefont szállítottak le a gyártók világszinten, mint egy évvel korábban, 2021-ben 6,1%-kal többet, 2022-ben aztán 11,3%-kal és 2023-ban 3,5%-kal kevesebbet, majd 2024-ben 6,1%-kal többet. Idén a gyarapodás mindössze 1%-os lesz, és az IDC összesen 1,24 milliárd okostelefon leszállításával számol, amit a következő években 1,2%-os, 2,1%-os, 1,6%-os és 1,4%-os növekedés követhet.
Bár kiegyensúlyozottak a globális mutatók, lokálisan vannak kilengések. Észak-Amerika 3,6%-os, a Közel-Kelet és Afrika pedig 6,5%-os gyarapodással számolhat 2025-ben, míg a világ legnagyobb mobilpiaca, Kína 1%-os visszaeséssel. A világszinten mért növekedésből leginkább az iPhone veheti ki a részét, amely 3,9%-os erősödéssel számolhat, ergo riválisai kárára erősödhet az Apple. Ez is hozzájárulhat az átlagos vételár 5%-os gyarapodásához, azaz a vásárlóközönség hajlandó idén valamivel többet kifizetni egy okostelefonért, mint tavaly.
Ebből persze a hajlítható műfaj térnyerése és nyilván az AI, az egyre fejlettebb kameraszett és az egyéb, prémium szolgáltatások is kiveszik a részüket az almásoktól függetlenül, akárcsak az előnyös akciók és részletfizetési ajánlatok. Ami a foldable kategóriát illeti, a tavalyi, 4%-os erősödés után idén a hajlíthatók 6%kal gyarapodhatnak, majd jövőre újabb 6%-kal, 2027-ben aztán 11%-kal, új lendülettel számol tehát az IDC, és az ultravékony összecsukhatók olvasóink érdeklődését is felkeltették. A hajlíthatók ugyanakkor még 2029-ben is csak a leszállítások 3%-áért felelnek majd, írja az elemzőcég.
