Az iPhone 4 és az iOS 4 június 21-ei debütálásával együtt várhatóan már számos, az új platform háttérben való futtatási képességét is kihasználó VoIP és streaming zenei szoftver lesz majd elérhető az App Store online áruházban, ám megfelelő programozói felületek hiányában háttérben futó csevegőszoftverek készítésére egyelőre nincs lehetőség. Mint ismeretes, az Apple új operációs rendszere valójában nem alkalmas szoftverek párhuzamos futtatására, ám bizonyos rendszerfolyamatok az alkalmazás hibernálása után is elérhetőek maradhatnak, vagyis például egy VoIP kliens látszólag képes lesz bejövő hívások fogadására, ám ezeket nem maga a kliens, hanem az Apple mérnökei által implementált rendszerfolyamatok figyelik, melyek aztán adott körülmények között át tudják adni a vezérlést a háttérben alvó szoftver részére. IRC és IM kliensek számára az Apple által előkészített felületek nem kínálnak háttérben való virtuális futtatáshoz lehetőségeket, de például a Skype VoIP része és a hangos navigáció üzemelhet a háttérben. A gyártó egyelőre nem reagált Marco Ament, az Instapaper fejlesztőjének új API igényére, mely a szöveges tartalmak háttérben történő frissítésére is lehetőséget biztosít többek között csevegőszoftverek számára is.
Az Apple már fogadja az iOS 4 szoftvereket

A jövő hétfőn debütáló iOS 4 számára számos háttérben futó alkalmazás is rendelkezésre áll majd, de ezek között csevegőszoftverek biztosan nem lesznek.
Azóta történt
-
Már letölthető az iTunes 9.2
Hatékonyabb működést és teljes iOS 4 támogatást kínál az Apple iTunes új változata.
Előzmények
-
Készül az iWork iPhone 4-re is
Az Apple egyik sajtófotója leplezte le a megnövelt felbontású kijelzővel szerelt iPhone 4 számára készülő irodai csomag létezését.
-
Nevet váltott az iPhone OS
Mostantól egyszerűen iOS néven lesz elérhető az iPhone, iPad és iPod Touch modellek közös operációs rendszere.
-
Megjött az iPhone 4
Új generációjához érkezett az Apple egyetlen mobiltelefonja.
-
Apple termékek jótállása Magyarországon
Mi az az Apple világgarancia? Hova és hogyan vihetem el a hibás iPodom vagy Mac-em? Próbagaranciáztatást végeztünk, válaszolunk.

Aktív témák
- Ukrajnai háború
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- 80% vs. 100% – Tönkreteszed az aksit, ha mindig feltöltöd? – Tech Percek #6
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Eredeti játékok OFF topik
- Politika
- Megkapta a legújbb GRE Radeont kapott Kína
- Bundle topik
- GTA VI
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- További aktív témák...