Augusztus 3-án mutatkozik be a OnePlus 10T

A különleges hátlapi kialakítással várt csúcsmodell New Yorkban debütál.

A OnePlus hivatalosan is bejelentette a OnePlus 10T 5G premierdátumát. A Snapdragon 8+ Gen 1-es szettel várható készülékről már láttunk rendereket, ami szokatlan hátlapi kialakítást előlegez meg az eszköznek, érdekes módon viszont némítókapcsolót már nem. Egy középkategóriás, mondjuk Nord modellnél ez nem lenne szokatlan, de pont a OnePlus közölte nemrég, hogy a csúcsmodelleket továbbra is felszerelik a közönségkedvenc vezérlővel. Persze a rendereket sem kell készpénznek venni, meglátjuk.


[+]

Egészen konkrétan augusztus 3-án fogjuk meglátni a New York-i Evolve Beyond Speed szlogennel bejelentett rendezvényen, ami nyilvánvalóan az új generációs lapkára utal, egyúttal a szintén a keleti parton debütáló OxygenOS 13-ra, ami egyébként a OnePlus 10 Pro-n lesz először elérhető, az esemény főszereplője pedig később kapja meg az idei év folyamán. Az esemény keleti parti idő szerint reggel 10-kor kezdődik, ami közép-európai idő szerint délután 4 óra.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés