Folytatjuk négyrészes blogsorozatunkat, melynek első részében a Medisana ThermoDock testhőmérséklet mérővel foglalkoztunk. A mostani fejezet ehhez a céghez kapcsolódik, ám egy jóval komplexebb eszközt vetünk nagyító alá, ez pedig a CardioDock, mely a vérnyomás mérésére és a pulzus megállapítására használható.
Madisana CardioDock
A doboz már az ismert Medisana logóval ellátott fehér csomagolás, melyben egy zipzáros táskán belül találjuk a tartozékokat. Három részből áll a készülék: egy töltőkábel (fejjel együtt), egy dokkoló, valamint egy kézre fogatható levegős pánt. Az összeszerelés egyértelmű, felhelyezése pedig egyszerű, s mivel nem teljes kör alakú a pánt, valójában bármekkora felkarra rámegy, a tépőzáras lefogatóval pedig kényelmesen fel tudjuk helyezni a megfelelő helyre.
Ha eddig semmilyen Medisana terméket nem próbáltunk, akkor iEszközünk első lépésként itt is felkínálja a Vitadock alkalmazás ingyenes letöltését az App Store-ból. Elindítás után már az első részben is említett buborékos világ fogad minket, ahol a fő körben a legutóbb mért adatot tekinthetjük meg, alatta pedig a mentett értékeket szemlélhetjük, de van grafikon nézet is, amiben az összes múltbéli mérést nyomon követhetjük. Maga a működés ugyanolyan, mint más vérnyomásmérő eszközök esetén, a pántot a felkarra kell helyezni, majd a start gombot a dokkolón meg kell nyomni. Ekkor karunk átmérőjéhez mérten automatikusan felpumpálódik a pánt, majd megkezdődik a mérés.
A rövid idő alatt lezajló folyamat alatt egyébként az éppen aktuális nyomás, valamint a szívverés (pulzus) mértéke is látható a kijelzőn, így egész idő alatt láthatjuk, hogy izguljunk-e a végső eredményen. Ha befejeződött a cselekmény, akkor a pánt könnyen leválasztható a karról, majd a megjelenítőn a mentés gomb megnyomásával tudjuk eltárolni az információkat, hogy a jövőben is vissza tudjuk azokat nézni. A mérés egész pontos, ez az eszköz is kiválóan működik.
A vérnyomásmérő egy újabb érdekesség, amely a célnak megfelelően működik. Egészen addig pozitív viszont a hangvétel, ameddig nem látjuk az árát, amely bruttó 32 200 Ft. Nyilván nem rossz, hogy az "i" eszközöket ilyen széleskörűen lehet használni, de azért már jóval olcsóbban kaphatunk hasonló készüléket, ami ugyanezt a funkciót ellátja. Így tehát maga a masina jó, de az ára miatt már csak annak éri meg, aki tényleg ragaszkodik ahhoz, hogy mindent (például) egy iPhone-nal csináljon.
A kiegészítő az iPhone 5-öt, iPad 4-et és iPad Minit leszámítva minden iOS-t futtató eszközt támogat. A Vitadock program ezen a linken keresztül tölthető le.
A terméket a StarKing bocsátotta rendelkezésünkre.