Az ultrahordozható kivetítők piaca ugyan továbbra sem bővül olyan ütemben, mint arra az első beépített projektorral rendelkező telefonok bemutatását követően számítani lehetett, de a legtöbb gyártó továbbra is komoly reményeket fűz a vizuális szennyezés új eszközeihez, mely révén végre a villamoson bömbölő telefonokból a kapcsolódó videók is megjelenhetnek majd a jármű falain. Az alant látható AAXA M1 a 385 grammos tömegével nem a piac legkompaktabb ajánlata, de a kis túlsúlyért bőven kárpótol a 66 lumenes fényereje, mely a pikoprojektorok között kiemelkedően magas érték. Az 1 GB belső memóriával, sztereó hangszóróval, SD kártyahellyel, 3,5 milliméteres hangkimenettel és A/V bemenettel is rendelkező jövevény akár 2,5 méteres képátlójú, 800x600 képpontos videók kivetítésére is képes, míg a január végén érkező plus kiadás már VGA csatlakozót is kínál majd. Az opcionális telefonos kábelekkel is rendelhető jövevény alapára nettó 299 dollár, míg a plus kiadás 359 dollárért rendelhető.
AAXA M1: A legfényesebb pikoprojektor
Azóta történt
-
Logic Bolt 150LGW: VGA projektor és Symbian
A két SIM kezelésére is alkalmas érintőkijelzős okostelefon másfél méteres kép kivetítésére is alkalmas.
-
Videón a Samsung W9600 projektora
Működés közben is látható a WVGA felbontású videók kivetítésére alkalmas Samsung mobil.
-
A Syndiant projektora a legfényesebb?
Kiemelkedő fényerőt és magas dinamikatartományt ígér a Syndiant WVGA felbontású pikoprojektora.
-
Samsung i8520 Halo: Projektoros mobil 14,9 milliméterben
Beépített DLP projektorral, 3,7 hüvelykes Super AM-OLED érintőkijelzővel és 8 megapixeles kamerával szerelt Android alapú mobilt mutatott be a Samsung.
Előzmények
-
3M projektorok mobiltelefonokban
A 3M külön részleget hozott létre a mobiltelefonokba integrálható projektorok fejlesztésére.
-
Microvision projektor a spanyol Vodafone kínálatában
Elsőként a spanyol Vodafone dobta piacra a WVGA felbontású anyagok kivetítésével is megbirkózó lézeres pikoprojektort.
-
LG eXpo opcionális projektorral
Az LG legújabb Windows Mobile alapú készüléke opcionális kiegészítővel kivetítésre is képes.
-
Fujitsu F-04B: Projektor, QWERTY gombsor, érintőkijelző és 12 megapixeles kamera
A Fujitsu legújabb mobilja hagyományos és teljes QWERTY gombsort, méretes érintőkijelzőt, 12 megapixeles kamerát, valamint WVGA projektort is kínál, de akár a legszűkebb zsebben is meglapulhat.